Hány barátja lehet valójában egy embernek? Egyáltalán ki számít igazán barátnak és ki az, aki csak ismerős? A hétköznapok során elég kevés időnk marad a kapcsolataink fenntartására, emiatt valószínűleg a legtöbbünknek nem esne nehezére egy-két kezén, esetleg még néhány lábujján összeszámolni azokat, akikkel szorosabb kontaktusban állunk nap mint nap, az időhiány, valamint a tény, hogy nem tudunk egyszerre két helyen lenni, pedig behatárolják a szélesebb körű ismeretségi körünket is. Robin Dunbar brit antropológus a kérdést, miszerint hány barátja lehet egy embernek, a szokásostól eltérő szemszögből vizsgálta: korrelációt vont az agy neocortex régiójának nagysága és a szociális kapcsolatok száma között. Az így kapott Dunbar szám valójában nem annyira a barátok, hanem a közelebbi ismerősök számát mutatja, azokat az embereket, akikkel viszonylag jóban vagyunk, többé-kevésbé rendszeresen találkozunk és tudjuk, hogy ők kivel találkoznak többé-kevésbé rendszeresen. Az antropológus szerint ez a szám százötven.

Az ennél több taggal rendelkező csoportok rendre szétfoszlanak, mert nincs meg köztük az a kohéziós erő, ami a hosszú távú együttműködéshez szükséges lenne. Dunbar 1992-ben publikálta először az elméletét bemutató tanulmányt (Neocortex size as a constraint on group size in primates) a Journal of Human Evolutionban, amelyhez a kutatásait nem az emberek, hanem a főemlősök megfigyelésével végezte, emiatt később sokan kétségbe is vonták a következtetések autentikusságát. A főemlősök társas szokásai ugyanis eltérhetnek az emberekétől, ezért korrelációt vonni a két faj viselkedése között nem feltétlenül vezet a helyes konklúziókhoz. A kutató azonban úgy gondolta, hogy nem a faj számít, hanem az agykéreg neocortex felülete, amely egy 2600 négyzetcentiméteres régió az agy felszíni részén és hasonlóan működik a humán és főemlős élőlények esetén is.

A társadalmi intellektus teória szerint "a neokortikus neuronok száma behatárolja az élőlények információfeldolgozó kapacitását és ez határt szab azoknak a kapcsolatoknak, amelyeket az egyén egyszerre figyelemmel tud kísérni."

- írja Dunbar a tanulmányban. A neocortex körülbelül hárommilliárd neuront tartalmaz, de ez nem elég ahhoz, hogy végtelen számú köteléket alakítsunk ki. Azt a kutató sem állítja, hogy ez az általa meghatározott, 150-es limit azt jelentené, hogy ezen a csoporton belül mindenkivel egyformán szoros a kapcsolat, ez inkább kisebb, sokszor az ötös szám által definiált alegységek rendszeréből áll össze, és a százötven az a felső határ, amely felett a fúzió kezd megszűnni, mivel egész egyszerűen nincs arra kapacitás, hogy észben tartsuk az állandóan változó és komplex szociális háló működését. Bár ez eredetileg a különböző majomfajtákra vonatkozó megfigyelés volt, de az antropológus összehasonlító elemzésnek vetette alá az emberiség történetének feljegyzéseire támaszkodva és úgy találta, hogy az elméleti szám valóban vezérelvként irányítja a humán kapcsolatokat.

A másik kritikára okot adó jellemzője a kutatásnak az volt, hogy Dunbar elsősorban a természet közelségében élő, vadászó-gyűjtögető életmódot folytató népek viselkedését vette górcső alá az összehasonlításhoz és ez alapján tette kijelentéseit, de későbbi vizsgálatok során már modernebb jelenségek, a katonai egységektől kezdve a karácsonyi levelezőlapok küldésének szokásáig, sok minden megjelent, mint a teóriát alátámasztó gyakorlati jelenség. A kutató azzal magyarázza ezt a viszonylag nagy számot, ami a közelebbi kontaktusokat leírja, hogy az ember a beszéd felhasználásával képes nagy távolságokat átívelni, így a fizikai kontaktusra nincs akkora szükségünk a csoportok kialakításához. Szerinte a beszéd a főemlősöknél megfigyelt tisztogatás, ápolás (bolhaszedegetés) olcsó, humán megfelelője.

A Dunbar szám gyorsan elterjedt a köztudatban és, noha nem mindenki tartotta egy egzakt meghatározásnak, de sokan olyan jelentőségét tulajdonítottak neki, hogy még a hivatalos munkakörülményeket is ennek rendelték alá. Ennek leghíresebb példája a svéd adóhatóság, amely a Dunbar szám igazságának jegyében konstruálta meg az irodai környezetet, gondoskodva arról, hogy egy hivatali dolgozónak se kelljen százötvennél több kontakttal bajlódnia, vagy legalábbis ez volt a 2007-ben bejelentett terv. De a W. L. Gore and Associates cég is, akiknek nevéhez fűződik a Gore-tex vízálló anyag is, limitálta az egy épületben elhelyezett munkatársak számát százötven alá, miután észrevették, hogy e fölött a szám fölött szociális problémák kezdenek fellépni, erről a Tipping Point című könyvében számol be Malcolm Gladwell.

Most azonban egy újabb vizsgálatnak vetették alá a híres számot és újfent megkérdőjelezték a valódiságát. A szám pedig elbukott a teszten. A Stockholm Egyetem professzorai, Patrik Linderfors, Andreas Wartel és Johan Lind most más antropológiai és történelmi forrásokból dolgoztak az összehasonlító elemzésük során, mint Dunbar, mivel, ahogy publikációjukban írják, a legtöbb azóta elvégzett, a számmal kapcsolatos teszt legnagyobb problémája, hogy ugyanazt az adatbázist használták, mint a brit kutató. Más forrásból tehát, de ugyanazokat a korrelációkat analizálták, vagyis megfigyelték a főemlősök átlagos agy méretét és súlyát, a testsúlyukat és a szociális csoportjaik méretét. Később ezt összevetették az emberi agy átlagos jellemzőivel, valamint a társadalmi kapcsolataik számával. A végeredmény egyértelműen cáfolta a Dunbar szám igazságát.

A svéd kutatók arra a felfedezésre jutottak, hogy tulajdonképpen nincs Dunbar szám, mivel a meghatározott felső limit a kötelékek számában 3,8-tól 520-ig terjed a megfigyelések szerint. Ez persze, mint a brit szakember vizsgálatának konklúziója esetében is, egy átlagolt szám, amelyet számítógépes algoritmusok segítségével számoltak ki, de a kutatók szerint végérvényes bizonyítékát adja annak, hogy a teória helytelen és épp itt az ideje, hogy a világ ne használja többet.

"Abban reménykedünk, bár lehet, hogy hiábavaló módon, hogy ez a tanulmány a végét jelenti a Dunbar szám használatának a tudományban és médiában.

A Dunbar szám egy olyan koncepció, amely behatárolt elméleti alapokon nyugszik és nélkülözi a gyakorlati alátámasztást." - írják a publikáció összegzésében. Johan Lind szerint nem csak a neuronok számát, hanem a kulturális szokásokat is figyelembe kell venni a társadalmi jelenségekre vonatkozó elméletek megalkotásakor, az emberek pedig nyilvánvalóan meg tudják tanulni, hogy hogyan tartsanak fenn százötvennél több kapcsolatot is. A közösségi média korában a százötven egyébként is alacsony számnak tűnik, bár az, hogy hány Facebook ismerőse van valakinek nem feltétlenül tükrözi a hagyományos értelemben vett közeli kapcsolatainak volumenét.

Arra egyébként maga Robin Dunbar is kíváncsi volt, hogy a modern kor vívmánya, az internet hogyan befolyásolja az általa életre hívott szám jövőjét, át lehet-e lépni a bűvös határt a Facebook segítségével. A kutatásai szerint nem lehet. A 2016-ban publikált tanulmány készítésekor 3300 felnőtt ember adataira támaszkodott, akik egy harminc kérdéses kérdőív segítségével számoltak be a közösségi média használatával kapcsolatos szokásaikról, az ismerőseik számáról, és arról, hogy az ismerősök között mennyi az, akit közeli barátnak neveznének és akihez tanácsért fordulnának. A válaszok alapján levont konklúzió szerint a közösségi média kontaktok hasonlóan alakulnak, mint a való világ beli barátságok, az átlagos száma a barátok csoportjának 155.2 és 182.8 között van. A résztvevők többsége ezenkívül bevallotta, hogy az összes Facebook ismerős közül nagyjából 27.6% a valódi barát számukra.

Végső és megcáfolhatatlan következtetést tehát nem lehet levonni azzal kapcsolatban, hogy vajon akkor létezik-e a Dunbar szám vagy csak illúzió, mindenesetre valamennyire le lehet tesztelni a saját életünkben, az antropológus szerint ugyanis vannak kisebb egységek is, amelyre le lehet bontani a csoportokat: átlagosan öt azoknak az embereknek a száma, akikkel a legközelebbi kapcsolatot tartjuk fenn, tizenöt azoké, akikben igazán megbízunk, ötven a közeli barátok száma, százötven az alkalmi barátoké, ötszáz az ismerősöké és ezerötszáz azoké, akiknek még képesek vagyunk emlékezni az arcára.

Az emberek pedig szeretik, ha valami számszerűsíthető, így a Dunbar szám nem kizárt, hogy továbbra is élni fog, ahogy azt a svéd kutatócsapat is elismeri: "Úgy gondolom a teória azért ennyire elterjedt, a tudósok között is, mert olyan könnyű megérteni. Az állításunk, miszerint lehetetlen pontos számot megadni, közel sem olyan szórakoztató." - mondta Linderfors a Stockholm Egyetem közleményében.

(Fotó: GettyImages/Mait Juriado photo, Pixabay)

További cikkek a témában:

Újabb tévhit ment a levesbe: nagyon is a ruha teszi az embert A megfelelő öltözet talán nem kompenzálja képességeink hiányát, de szakmai hozzáértésünk megítélését percek alatt negatív irányba billentheti. A Princeton Egyetem kutatói azt is megmutatják, miért.
Amikor a tömeg megbolondul - a zavargások pszichológiája A USA-ban az elmúlt hetek során úgy tűnik megvalósult a “tökéletes vihar”, a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból eredő munkanélküliség, majd George Floyd brutális meggyilkolása elérte, hogy tömegek vonuljanak az utcára, kifejezendő haragukat és elkeseredettségüket a társadalmi egyenlőtlenségek, a megélhetés nehézségei, legfőképp persze a rendőri túlkapás kapcsán.
Miért pont 10 000 lépést kell megtennünk egy nap? A lépésszámlálók és a mobiltelefonok egészség appjai általában alapjáraton úgy vannak beállítva, hogy a naponta elérendő cél tízezer lépés legyen. Pedig ennek a számnak nincs tudományos alapja, eredetileg csak egy japán marketingkampány jól hangzó szlogenje volt.