A teszt egyszerű: az alanyoknak le kellett ülniük a földre, majd pedig felállniuk úgy, hogy közben – ideális esetben – nem használták támaszként a karjukat, a kezüket vagy akár a térdüket. A teszt így felméri az egyensúlyt, az izomerőt és a mobilitást.
A Rio de Janeiró-i Exercise Medicine Clinic tanulmányában 4282 felnőtt vett részt, akik 46 és 75 év közöttiek voltak. A résztvevőket 0 és 5 pont között értékelték. Minden alkalommal egy pont levonás járt azért, ha a résztvevő támaszként használta valamelyik testrészét, például könyökét, térdét vagy kezét, fél pont levonást pedig akkor kaptak, ha bizonytalanságot mutattak.
A 12 éves utánkövetési időszak végére a kutatók 665 olyan halálesetet jegyeztek fel, amelyek természetes okokból következtek be. Figyelemreméltó, hogy azok közül, akik a maximális pontszámot érték el, szinte mindenki életben maradt, míg azok körében, akik két pontot veszítettek, körülbelül 90% volt a túlélési arány. Jelentős volt a csökkenés azoknál, akik 0 és 4 közötti pontszámot értek el: közülük csupán nagyjából a résztvevők fele élte túl a vizsgálati időszakot.
„Az aerob fittség fontos, de az izomerő, az egészséges testtömegindex (BMI), az egyensúly és a rugalmasság ugyanúgy kulcsfontosságú az egészséges öregedés szempontjából”
– mondta Dr. Claudio Gil Araújo, a kutatás vezetője. Kiemelte, hogy a teszt képes olyan lehetséges problémákra rámutatni, amelyek más egészségügyi vizsgálatok során figyelmen kívül maradnának.
A kutatók szerint a teszt nem csupán diagnosztikai értékű, hanem motivációs célt is szolgálhat. Azok, akik nem voltak túl sikeresek, akár javíthatják az eredményeiket célzott erőedzésekkel, egyensúlygyakorlatokkal és a rugalmasságot célzó tréninggel.
Keith Diaz, a Columbia Egyetem Orvosi Központjának kutatója szerint ez a teszt kiváló beszélgetésindító lehet a betegek és az orvosaik között, ami elvezethet a szükséges életmódváltásokhoz. Hasonlóan vélekedik Dr. Joseph Herrera is a Mount Sinai Egészségügyi Rendszertől, aki szerint a hasonló feladatok – például akár hatperces séta – is értékes eszközök lehetnek. Egy másik friss tanulmány pedig például kimutatta: azok, akik nem tudtak 10 másodpercig egy lábon megállni, közel kétszer nagyobb eséllyel haltak meg a következő tíz évben, mint azok, akiknek sikerült megtartaniuk az egyensúlyukat.
Herrera szerint ezeket az értékeléseket együtt kell vizsgálni:
„Ezeket a teszteket úgy kell kezelni, mint egy kirakós darabjait.”
(Kép: Pixabay/WOKANDAPIX)