Majdnem 2600 évvel ezelőtt lefejeztek egy embert a mai York közelében az Egyesült Királyságban, - hogy mi okokból még nem tudjuk - és a fejét gyorsan eltemették egy agyagban gazdag sárból álló sírba. Amikor a kutatók 2008-ban megtalálták a koponyáját, megdöbbenve látták , hogy az agyszövet, amely általában a halál után gyorsan elrothad, fennmaradt az évezredek alatt - még olyan törékeny részletek is láthatóak rajta, mint a redők és barázdák.

Régen az agy is jobb volt

A kutatók úgy gondolják, hogy rájöttek miért. A fennmaradt szövet vizsgálatához több molekuláris technikát is felhasználva a kutatók felfedezték, hogy két szerkezeti fehérje - melyek az idegsejtek és az asztrociták „csontvázaként” szolgálnak - sűrűbben voltak megtalálhatóak az ősi agyban.

Egy éven át tartó kísérletben úgy találták, hogy ezek az aggregálódott fehérjék stabilabbak is, mint mai agyunkban. Az ősi fehérjecsomók elősegítették a lágyszövetek szerkezetének megőrzését korokon keresztül

- jelentették be a kutatók ma a Royal Society Interface tudományos folyóiratában.

Több új kérdés, mint válasz

Az aggregálódott fehérjék általában az öregedés és az agyi betegségek, például az Alzheimer-kór markerei. De a csapat nem talált olyan fehérjecsomókat, amelyek jellemzőek lennének az ilyen állapotokra az ősi agyban.Így továbbra sem tudjuk, mi okozta a fehérjék aggregálódását, de a tudósok azt gondolják, hogy ennek valamilyen köze lehet a temetési körülményekhez, amely úgy tűnik valamiféle rituálé részeként történt. Időközben az új eredmények segíthetik a kutatókat abban, hogy más ősi szövetek fehérjéiből is információhoz jussanak, melyekből nem lehet könnyen kinyerni a DNS-t.

(Forrás: ScienceMag Képek: TheRoyalSociety)