Körülbelül egymilliárd éven belül a Nap evolúciója miatt a Föld lényegében lakhatatlan lesz. Habár a nukleáris háború, klímaválság, immár pedig akár az öntudatra ébredő mesterséges intelligencia jelentette közvetlennek érzett fenyegetések miatt ez kevésbé tűnik sürgető vésznek, azért felmerülhet, hogy akad-e esély a menekülésre. Egy új tanulmány szerint a válasz igen, amennyiben bolygónk szerencsésen találkozik egy magányos csillaggal. Erről a felvetésről a LiveScience írt.

A Föld jelenleg a Nap lakható zónáján belül helyezkedik el – vagyis a folyékony víznek kedvező régióban –, azonban a bolygónk egyre komorabb helyzettel néz szembe, mivel a Nap a következő milliárd év során kitágul, és ez a lakható zóna visszahúzódását okozza. Következésképpen a folyékony víz és így tágabb értelemben az (általunk ismert) élet lehetősége a Földön egyre korlátozottabbá válhat még jóval azelőtt tehát, hogy a Nap végképp vörös óriássá alakulna, amely végül ötmilliárd éven belül teljesen felemészti a bolygót.

A bemutatott tanulmány egy érdekes forgatókönyvet tár fel: annak lehetőségét, hogy a Föld kilökődik pályájáról, és átalakul egy csillagnélküli, magányos bolygóvá. A csillagászok szimulációkkal elemezték a Naprendszer viselkedését, különösen tehát azt, hogy a planétánkra milyen hatással lenne a következő milliárd éven belül egy elhaladó csillag. Az eredmények, amelyeket hamarosan közzétesznek a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society-ben tehát az ilyen égi találkozások lehetséges kimenetelét mutatják be.

A kutatók különféle forgatókönyveket vizsgáltak meg, amelyekben különböző méretű csillagok különböző távolságban közeledtek, 1 csillagászati egységtől (CsE) egészen 10 000 CsE-ig (ami tehát a Föld-Nap távolság 10 000-szerese). A 12 000 szimuláció közül egyesek azt ábrázolták, hogy a Föld a találkozás hatására egy távolabbi, rideg pályára kerül, míg mások alapján a Föld más bolygókkal együtt az Oort-felhőbe kerül – ebbe a lényegében jeges objektumokból álló gigászi gömbbe, amelyről úgy gondolják, hogy a külső Naprendszerben található.

A legérdekesebb mégis talán az lenne, hogy néhány szimuláció alapján a Földet “grabancon ragadja” – vagyis rabul ejti az elhaladó csillag gravitációs vonzása, és bolygónkat egy egy olyan pályára vezeti a kozmoszon keresztül, amely képes akár fenntartani a folyékony vizet is. Sajnos egy ilyen “grállovag” csillag sikeres mentőakciójára nagyon kevés az esély: mindössze 1 a 35 000-hez az esély a Föld túlélésére a csillag áthaladását követően.

Sean Raymond csillagász, a tanulmány vezető szerzője óva int minket attól épp azért, hogy mindössze csak bízzunk a fent leírt, szerencsés végkifejletben, szerinte inkább az ember által tervezett megoldásokat érdemes mérlegre tenni, például a Föld pályájának módosítását vagy a Nap beérkező energiájának a mérséklését. A fent említett eredményeket bemutató néhány szimuláció ellenére a modellezések több mint 90%-a esetében nem történt változás a Naprendszer bolygóinak pályáján, ami azt jelzi, hogy összességében az elhaladó csillag befolyása valószínűleg minimális hatással lesz az égi környezetünkre – ami tehát lehet jó vagy nagyon rossz hír is.

(Kép: művészi ábrázolás egy behatoló csillagról, amely zavart okoz egy csecsemő bolygórendszerben,  forrás: ALMA (ESO/NAOJ/NRAO), B. Saxton (NRAO/AUI/NSF))