Egy óriási kripto-rablást derített fel az amerikai kormány, soha nem foglaltak még le ennyi pénzt

2022 / 02 / 10 / Pőcze Balázs
Egy óriási kripto-rablást derített fel az amerikai kormány, soha nem foglaltak még le ennyi pénzt
Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma 3,6 milliárd dollárnyi, azaz több mint egybillió forintnyi bitcoint foglalt le egy különös házaspártól. A pénz egy kripto-tőzsde feltörésével hozható összefüggésbe.

2016-ban a Bitfinex a világ egyik legnagyobb ilyen szolgáltatója volt. Egy hekker azonban feltörte a rendszert és kétezer utalást indított onnan, összesen mintegy százhúszezer bitcoin értékben - idézi fel a Gizmodo. Ez olyannyira sokkolta a befektetőket, hogy a legismertebb kriptovaluta értéke húsz százalékkal esett vissza, pedig akkor a zsákmány összértéke még csak a mai töredéke, hetvenegymillió dollár volt.

Majdnem minden meglett

A The New York Times cikke szerint a közel százhúszezer bitcoinból körülbelül huszonötezer különböző tranzakciók segítségével számláról számlára vándorolt, hátha ez elfedi a pénz eredetét. Nagyjából kilencvenötezer azonban a harmincnégy éves Ilya Lichtenstein tárcájában parkolt. Ezt foglalták most le a hatóságok, miután egy bíróság engedélyt adott arra, hogy hozzáférjenek a férfi felhőtárhelyéhez, ahol a tárca használatához szükséges jelszavak is el voltak mentve.

Különös elkövetők

Az orosz-amerikai Lichtensteint és a feleséget, Heather Morgant azzal vádolják, hogy együtt megpróbálták tisztára mosni az ellopott pénzt, hamis adatokkal létrehozott online fiókok és darkwebes piacterek segítségével. Mindeközben a házaspár nem élt rejtőzködő életet: Lichtenstein "korai angyal befektetőnek" nevezte magát a LinkedIn oldalán, míg a felesége egy email marketing cég tulajdonosaként mutatkozott be, aki a befektetések mellett "művész és rapper" is. TikTok oldala még mindig elérhető, sőt, Razzlekhan néven a Spotify-on is meg lehet találni Morgant.

A weboldala szerint ő "a Wall Street hírhedt krokodilja". Arról nem nyilatkoznak a hatóságok, hogy az oldal feltörésében is része volt-e Lichtensteinéknek, ám ha csak abban találják őket bűnösnek, hogy pénzt mostak és megkárosították az Egyesült Államokat, akkor is akár huszonöt évet tölthetnek börtönben. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium a rekordfogás bejelentésekor hangsúlyozta: "a kriptovaluta nem menedék a bűnözőknek".

(Borítókép: Jeremy Bezanger/Unsplash)

Olcsó trükkel tornázzák fel a digitális műalkotások árát A csalók által alkalmazott módszer valódi műalkotásoknál törvénybe ütközne, de a kriptopiacon egyelőre semmi sem korlátozza őket.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Megfizethető árú csúcskategóriás telefont mutatott be a Xiaomi
Megfizethető árú csúcskategóriás telefont mutatott be a Xiaomi
A Xiaomi 13T Pro 144Hz-es képfrissítésű OLED kijelzővel, 120 wattos gyorstöltéssel és 350 ezer forint alatti árcédulával igyekszik magához édesgetni azokat, akiknek nem opció, hogy félmillió forintot fizessenek ki egy olyan telefonért, amiben minden megtalálható, amit egy mai csúcskészüléktől elvárhatnánk.
Irán a mesterséges intelligenciát használná az iszlám vallásjogi döntésekhez
Irán a mesterséges intelligenciát használná az iszlám vallásjogi döntésekhez
Eddig átlagosan 50 nap volt egy fatva megalkotása, olykor több év, de az MI segítségével akár már öt óra alatt elkészülhet egy törvény.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.