Techno

Unokáink sem fogják látni: bajban a szaúdi sci-fi város, Neom

Döbbenetes összegeket éget el a projekt, és lehet, hogy ötvenöt múlva készül csak el.
Techno

Öt különös kütyü, ami felforgathatja a mobilvilágot

A barcelonai Mobil Világkiállításon megint bemutattak néhány izgalmas innovációt.
Techno

Négyhavi várakozás után végre Európában is elérhető a lélegzetelállító videókat generáló Sora

Ahogyan megszokhattuk, az Európai Unió polgárainak egy kicsit várniuk kellett az OpenAI új, korszakalkotónak szánt szoftverére. Ráadásul a Sora egyelőre csak a ChatGPT Plus és Pro előfizetők számára elérhető.
Techno

Az álláskeresők egyik legégetőbb problémáját oldhatja meg a Google új szolgáltatása

A "Karriermegálmodó" nem új állást, hanem új pályát keres nekünk, mesterséges intelligencia segítségével.
Techno

Teljesen új halmazállapot létrehozásával ért el forradalmi áttörést a kvantum-számítástechnikában a Microsoft

A Microsoft Majorana 1 chipje hiba nélkül mérhető és a külvilág változásaira nem érzékeny qubiteket ígér, így egyesek szerint olyan mérföldkövet jelent a számítástechnikában, mint a tranzisztor feltalálása.
Techno

Tényleg itt a kétezer forintos jogi tanácsadás kora?

Az Adobe öt dollárt kér havonta azért, hogy az Acrobat szerződéseket elemezzen és hasonlítson össze, de vajon a felhasználók bízhatnak ennyire az AI-ban?
Techno

Aggasztó sebezhetőségét fedezték fel a közép-európai energiahálózatnak

A megújuló energiaforrások betáplálását vezérlő egységeket titkosítatlan rádiójelekkel lehet irányítani.
Techno

Pár nap alatt felforgatta a világot az új kínai AI-startup, a DeepSeek

Pánikoltak a tőzsdék, ötszázmilliárd dollár tűnt el az Nvidia piaci értékéből, de kifejezetten pozitív olvasata is van a történteknek.
Techno

Itt az OpenAI "ügynöke", az Operator, amivel beköszönthet az internetezés új korszaka

A program egyelőre drága és nem túl praktikus, de nagyságrendekkel hasznosabb lehet a jövőben, mint a mai digitális asszisztensek.
Ember

Hírhedt kiberbűnözőnek adott kegyelmet Donald Trump

Ross Ulbricht életfogytiglani börtönbüntetését töltötte, mert a dark weben működő piacterén kábítószerekkel, fegyverekkel és hamis okmányokkal is kereskedtek. Kedd óta azonban szabad ember.
Tudás

Most akkor mégsem halnak meg korábban, akik isznak?

Két átfogó, egymásnak némileg ellentmondó kutatás született a kérdésben.
Techno

Korrekció vagy pálfordulás? Mark Zuckerberg és a Meta stílust és taktikát váltott a Trump-korszak beköszöntével

Mit vár a cégvezető attól, hogy kidobatta a tamponokat a férfivécékből, és megengedte, hogy mostantól háztartási eszközöknek nevezzék a nőket a Facebookon?
Techno

Hogyan kerülheti el a TikTok, hogy vasárnap este betiltsák az Egyesült Államokban?

Lehet, hogy Elon Musk fogja átírni a következő pár nap forgatókönyvét?
Techno

Féltonnás fém gyűrű zuhant a Földre Kenyában, de nem tudni, honnan érkezett

Valószínűleg egy SYLDA-adapter lehet, de ebben a szakértők sem biztosak.
Garázs

Nem lesz olcsó a Honda és a Sony első közös autója

De legalább öt év alatt koncepcióból előrendelhető termék lett az Afeela 1.
Techno

A Lenovo új laptopja egy intésre megduplázza a képernyője méretét

Las Vegasban, a CES kiállításon mutatták be a ThinkBook Plus Gen 6 Rollable AI PC-t.
Garázs

Lopják az elektromos biciklik akksijait, de a Bosch kitalálta a megoldást

Egy újabb izgalmas bejelentés a Las Vegas-i CES kiállításról.
Techno

Mi az a netsemlegesség, és miért törölték el újra Amerikában?

Az Európai Unió másként gondolkodik a kérdésről.
Techno

Vigyázat, szintet léptek a csalók által küldött emailek!

Döbbenetes mennyiségű adatot gyűjtenek össze a címzettről, hogy a beugratós levelek még hihetőbbnek tűnjenek. Mindezt automatizáltan, hatalmas mennyiségben.
Techno

Engedélyt kapott a magániskola, ahol napi két óra a tanítás, AI-alapú tantervvel, feladatokkal és visszajelzésekkel

Texasban már működik az Unbound Academy, és a jövőben Arizonában is nyithat iskolát a szervezet.
Techno

Hatalmas előrelépés a robotikában a Genesis nevű szimulátor, amivel félmilliószor gyorsabb lehet a robotok tanítása

"Mint amikor Neo egy szempillantás alatt tanult meg küzdősportokat a Mátrixban" - fogalmazott a Genesist bemutató tanulmány egyik szerzője. A projekten a Stanford, az MIT, brit és kínai egyetemek hallgatói mellett az Nvidia és az IBM is dolgozott.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.