Egy radikálisan új motorsport van születőben, ami a levegőben fog zajlani 2023 / 02 / 21 / Bobák Zsófia

Az Alauda Aeronautics évek óta dolgozik az Airspeeder nevű légi járműveinek egyre fejlettebb változatain, amelyeket az EXA versenysorozatban használnak légi eVTOL futamokban, vagyis egyfajta levegőben zajló Forma-1-ben. Az első gyorsulási versenyt 2021 novemberében rendezték meg, az első párbajra, amelynek során Zephatali Walsh és Fabio Tischler mérkőzött meg egymással, tavaly májusban került sor, azonban mindkét esemény alkalmával csak távoli irányítással kezelték a járműveket a versenyzők. A cél egy valódi autóverseny légi verziójának kivitelezése, ezért a cég az Airspeedernek a járműben ülő pilóta által irányított modelljét fejleszti és a látványterveket már be is mutatták egy rövid videóban. Az Mk4 formája amennyire lehet, a földi versenyautókat idézi és már a biztonság is nagyobb szerepet kapott a tervezésében, mint az előző változatoknál: a propellereket ugyanis védőburkolat mögé rejtették. Az Mk4 akkumulátoros meghajtás helyett hidrogénnel fog működni és a cég leírása szerint típusának leggyorsabb képviselője lesz 360 km/h-ás végsebességével, amire 30 másodperc alatt gyorsul fel. A tervek szerint az első, pilóták részvételével megvalósított versenyre 2024-ben kerül sor.
Százhektáros paradicsom golfkóstolóval, privát wellnessel és regionális ízekkel
Hedonista nyugalom az Alpokalján: a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa egyformán otthona a profi golfnak és a családi wellnessnek.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A Dom Pérignon Vintage 2017 szokatlan házasítással, modern karakterrel és különleges belső feszültséggel érkezik.
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Megérkezett a Topps egyik leglátványosabb futballkártya-kollekciója, a 2025/26-os Topps Chrome UEFA Club Competitions, amely a világ legnagyobb klubfutball-sztárjait, a legizgalmasabb fiatal tehetségeket és a gyűjtők által keresett különleges lapokat egyesíti egy prémium Chrome kiadásban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.