Egy rossz törvény miatt úgy, ahogy van, letiltották a Google Drive-ot Olaszországban

2024 / 10 / 23 / Pőcze Balázs
Múlt hét végén órákon át nem volt elérhető Olaszországban a Google fájlkezelő és -megosztó szolgáltatása, a Drive. Mindehhez csak annyi kellett, hogy az ország telekommunikációs hatóságánál kalózkodás elleni bejelentést tegyenek a platformmal kapcsolatban.

A szerzői jogok védelme talán még a magánszféráénál is előbbre valónak tűnik, amikor az internettel kapcsolatos jogszabályokról van szó. Negyed évszázada, a Napster nevű, korszakalkotó zenemegosztó program 1999-es megjelenése óta, újabb és újabb eszközökkel próbálják megakadályozni, hogy az internetezők jogtalanul osszanak meg egymással zenéket, videókat és más fájlokat. Ez azonban nem triviális feladat, a beépített másolásvédelemtől a globális rajtaütésekig sok mindennel próbálkoznak a jogalkotók és a hatóságok, kisebb-nagyobb sikerrel.

A Techdirt nevű jogi-technológiai portálon most az előbbi kategóriába tartozó esetről számoltak be. Az olasz "Kalózpajzs" törvény arról rendelkezett, hogy az illetékes hatóságnál bizonyos IP-címeket, azaz szerver számítógépekhez tartozó internetes azonosítókat, "kalóznak" minősítsenek, az internet-szolgáltatóknak pedig meg kell akadályozniuk, hogy ezekhez az olaszok hozzáférjenek. Elég némi logika ahhoz, hogy felismerjük a szabály gyenge pontját:

ugyanarra a fájlmegosztóra feltölthetem a nyaraláskor készült fotóimat, teljesen jogtisztán, és az Avengers-filmeket, jogsértő módon. Az IP-cím mégis ugyanaz lesz, de legalábbis lehet.

Ennek megfelelően már korábban is előfordult, hogy egy IT-biztonsági szolgáltató IP-címét tiltották le, ezzel blokkolva az azon keresztül elérhető legális és illegális oldalakat egyaránt. Most azonban ennél kellemetlenebb baki történt: a Google Drive-ot tették tiltólistára, miután valaki bejelentést tett azzal kapcsolatban a hatóságnál. És hiába ismerték fel a szolgáltatók, hogy itt valami nincsen rendben, többen nem mertek lépni, attól tartva, hogy a végén még őket fogják perbe, ha leveszik az IP-címet a feketelistáról.

Ugyan a helyzet végül megoldódott, de ez egy újabb példa arra, hogy a komplex technológiai problémákat gyakran csak átfogó, hasonlóan összetett megoldásokkal lehet kezelni. Egy túl egyszerű gyógymód sokszor csak további problémákat szül.

(Borítókép: Getty Images)


A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék
A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék

A karácsonyi ajándékozás az egyik legnehezebb műfaj. Na nem azért, mert ne lenne miből választani… épp ellenkezőleg! Sok a lehetőség, közben sok az elvárás, mégis valahogy eltűnik a lényeg, mégpedig az, hogy a figyelmünket adjuk. Karácsony előtt mindig ugyanaz a kérdés kering a fejemben: vajon mit adjak annak, akinek tényleg szeretném megmutatni, hogy mennyire fontos nekem?

Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Pontosan erre az időszakra készült: magabiztos, kényelmes és kortalan darabokkal, amelyek egyszerre működnek a hétköznapokban és az elegánsabb alkalmakon is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.