A The New York Times cikkében napról napra felidézik, hogy hogyan jelent meg a hatalmas diplomáciai bonyodalmakat okozó eszköz Amerika fölött. Huszonnyolcadikán Alaszka állam légterében figyelték meg először a körülbelül három autóbusznyi felépítménnyel repülő ballont, de eleinte azt feltételezték, hogy Kína szokás szerint Amerika védelmi határvonalait figyeli meg vele. Hétfőre már Kanada fölött járt, kedden azonban visszatért az Egyesült Államok fölé, akkor már Idaho államnál, ami az ország északnyugati részén található.
Ezt Mark Milley vezérkari főnök jelezte Biden elnöknek, aki mérlegelte a lehetséges katonai válaszokat, majd úgy rendelkezett, hogy a ballon útjában ne folyjon semmilyen katonai tevékenység, vagy titkosítatlan kommunikáció. Szerdára már egy olyan légitámaszpont közelében járt az eszköz, amely interkontinentális ballisztikus rakétákat működtet és tart karban, ám az USA katonai vezetése úgy határozott, hogy nem lövik le, mert nagy lenne a kockázata annak, hogy a törmelék károkat okozzon. Ekkorra már többször jelezték a kínai kormánynak, hogy lelőhetik a ballont. Csütörtökön, érzékeltetve a helyzet komolyságát, Antony Blinken külügyminiszter lemondta a Kínába tervezett hivatalos útját.
Pénteken a kínai külügyminisztérium azt állította, hogy csak egy polgári meteorológiai ballon tért le az útvonaláról,
ám este Biden elnök pontos tájékoztatást kapott arról, hogy hogyan fogja lelőni azt a légierő. Ez másnap, Észak- és Dél-Karolina határában, vagyis az ország túloldalán, Floridától északra, meg is történt. A hatvan-hatvanötezer láb, vagyis nagyjából húszezer méter magasan repülő ballont egy F-22-es vadászgép Sidewinder rakétája semmisítette meg.
Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője szerint az elmúlt években többször történt hasonló eset, ugyanakkor ez volt közülük a leglátványosabb. Szerinte a kormány korábban is "azonnal cselekedett", hogy meggátolja az érzékeny adatok gyűjtését. "Tudjuk, hogy ez egy megfigyelő ballon, ám ennél több részletet nem fogok elárulni" - mondta a szóvivő. A Wired által idézett hadügyi szakértő, Brynn Tannehill kiemeli: "amikor megfigyelésről van szó, ez az a fajta figyelem, amire nem vágysz." Ugyan a hidegháború alatt népszerű volt a kémkedésnek ez a formája, ám mára az alacsony Föld körüli pályán mozgó műholdak kiszorították a kémballonokat, amelyek szabad szemmel is látszanak, és nem tudnak korlátlan mennyiségű érzékelőt szállítani azoknak a súlya matt. "Értékelésem szerint az előnyök, amellyel a ballonok járnak, nem tudják ellensúlyozni a figyelmet, amely övezi őket. Nem tudom, miért tette ezt Kína. Rossz vért szül" - fogalmazott a hadügyi szakértő.
(Borítókép: Peter Zay/Anadolu Agency via Getty Images)