Egyedül szelte át az Atlanti-óceánt az IBM autonóm robothajója

2022 / 06 / 08 / Palotai Nándor
Egyedül szelte át az Atlanti-óceánt az IBM autonóm robothajója
A mesterséges intelligencia által irányított napelemes trimarán 40 nap alatt tette meg a több ezer kilométeres utat.

Az IBM és a nonprofit óceánkutató ProMare együtt fejlesztette ki azt a mesterséges intelligenciát, mely a több mint 400 éve az óceánt átszelő legendás Mayflower nevét megörökölt közös robothajójukat vezérli. Az eredeti Mayflower fontos jelképe Amerikának, mivel amikor 1620-ban elindult Angliából a tengeren túlra, fedélzetén az angol protestánsok által addig elnyomott vallások képviselői is szabadon gyakorolhatták hitüket, így a hajó a szabad vallásgyakorlás jelképévé vált. A több mint 400 évvel később épült önvezető trimarán ennek az útnak gyürkőzött újra neki.

A napjainkban épült, napelemekkel felszerelt Mayflower trimarán egyszer 2021 nyarán már nekiindult az Atlanti-óceán átszelésének, de akkor technikai problémák miatt félbe kellett hagyniuk az utat, és a hajó akkor visszafordult Plymouthba. Idén azonban sikerült eljutni a célállomásra – olvasható a Popular Science oldalán. Az autonóm robothajó április.27-én indult el Angliából, és június.5-én, 40 nap utazás után érkezett meg az új-skóciai Halifaxba. A hajó összesen 5600 kilométert tett meg az Atlanti-óceánon, nagyobbrészt emberi segítség nélkül.

Ugyan a hajó átjutott az óceánon, azonban nem teljesen oda érkezett meg, ahova azt tervezték, az utat ugyanis két váratlan esemény is hátráltatta: egy meghibásodás miatt a trimaránnak egy kitérőt kellett tennie a portugál Azori-szigetekre, ahova személyesen utazott ki a fejlesztőcsapat egy tagja, hogy megjavítsa a hajót. Május végén újabb problémák jelentkeztek a nyílt tengeren, amikor az Egyesült Államokba tartó hajón probléma lépett fel a generátor indítóakkumulátorainak töltőáramkörében. Ezt követően a fejlesztőcsapat egy tartalékáramkörre kapcsolta a hajó navigációját, az irányt pedig megváltoztatták a könnyebben elérhető Halifaxra, így kötött ki végül az amerikai Virginia helyett Kanadában a 21. századi robot-Mayflower.

A két év alatt megépült Mayflover Autonomous Ship, azaz MAS400 egy 15 méter hosszú és 6 méter széles, és 4535 kg tömegű trimarán, melyet teljes egészében az IBM által fejlesztett AI Captain mesterséges intelligenciája irányít. A hajó 10 csomós maximális sebességre képes, energiaellátásáról pedig napelemek gondoskodnak.

A Mayflower csaknem 50 különböző szenzorral, valamint 6 kamerával, műholdas GPS-szel, radarral, inerciális műszerekkel is van felszerelve. A fedélzeten helyet kapott berendezések segítségével a hajó nem csak a saját magát képes navigálni, de a műszerei segítségével számtalan, a tengerek és óceánok állapotával, valamint azok élővilágával kapcsolatos tudományos kutatás során is nagy hasznát lehet venni.

A hajó mesterséges intelligenciáját milliónyi, az Egyesült Királyság tengeri kameráiból, valamint szabadon hozzáférhető adatbázisokból származó felvételekkel is tanították. Amellett, hogy a fedélzeti érzékelők visszajelzéseit és a tengeri ütközések elkerülésére szolgáló szabálykezelő rendszert használja, a Mayflower átlátható nyilvántartást is vezet az útközben hozott döntéseiről.

(Fotó: IBM)

Először láthatjuk, milyen lehetett a Mayflower hajó vitorlabontása 400 évvel az esemény után, a kiterjesztett és a virtuális valóság technológiáknak köszönhetően korábban sosem látott részletességgel láthatjuk nemcsak a hajót, de legénységét, utasait, és az őket körülvevő környezetet is.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Így vetettek be F-35-ös vadászokat egy keskeny autópályáról – Videó
Így vetettek be F-35-ös vadászokat egy keskeny autópályáról – Videó
A VMX-1 Obsidian Iceberg hadgyakorlat már egy lehetséges csendes-óceáni hadszíntérre készül, elsősorban Kína ellen.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.