Egyenesen a testünkbe nyomtathatnak csontot az orvosok egy új eljárással

2021 / 02 / 04 / Bobák Áron
Egyenesen a testünkbe nyomtathatnak csontot az orvosok egy új eljárással
A 3D-nyomtatást ma már az egészségügyben is széles körben használják, a sydneyi New South Wales Egyetem kutatóinak pedig nemrég újabb mérföldkövet sikerült elérniük: kifejlesztettek egy olyan eljárást, amellyel csontszerű anyag nyomtatható, egyenesen a beteg testébe.

A csontszövet a második leggyakrabban átültetett szövet a vér után, így világszerte hatalmas igény van a csontgraftokra, amelyet a hiányzó csont pótlására ültetnek be a betegekbe. Erre a jelenlegi legelterjedtebb módszer az úgynevezett autológ csontbeültetés, amelynek során a páciens saját testének csontjait használják fel. Az autológ beültetés minimalizálja a kilökődés kockázatát, ugyanakkor ennek az eljárásnak is megvannak a maga határai, nagyobb csontok pótlására például ez az eljárás alkalmatlan.

A New South Wales Egyetem kutatói most egy olyan kerámia alapú tintát fejlesztettek ki, amely elő sejtekkel együtt nyomtatható, és nem tartalmaz veszélyes kémiai összetevőket sem. Az Advanced Functional Materialsban megjelent tanulmány szerint a csontpótló anyag szobahőmérsékleten a kenőcshöz hasonló állagú, zselatinba téve azonban megkeményedik és a csontszövethez hasonló nanokristályos szerkezetet vesz fel. A kutatók szerint az eljárás így arra is alkalmas lehet, hogy egyenesen az emberi testbe nyomtassanak csontokat, bár a klinikai tesztekre egyelőre várni kell. Az eljárást egyelőre állatokon tesztelik, emellett a kutatócsapat azzal is kísérletezik, hogy nagyobb struktúrákat nyomtassanak ki, amelyekkel nagyobb csontokat is lehetne pótolni. (Interesting Engineering)

(Fotó: UNSW)

További cikkek a témában:

Egy új eszköz segítségével mi mondhatjuk meg a testünknek, hogy mikor vagyunk éhesek A texasi A&M Egyetemen kifejlesztett eljárás az elhízásban szenvedőknek nyújthat a gyomor bypassnál kevésbé radikális megoldást, de hosszú távon számos más betegség kezelésében is segíthet.

A jövő sebtapasza egy varrat erejével bír és felgyorsítja a sebgyógyulást A fejlesztők ígérete szerint az új sebtapasz segítségével gyorsabban gyógyulnak a sebek, mint a hagyományos varratokkal, és a fertőzésektől sem kell tartanunk.

A jövőben véget érnek az állatkísérletek a mini szerveknek köszönhetően A kutatók évtizedek óta kísérleteznek az organoidok fejlesztésével, most kiderült: a mini szervek még pontosabban tudják jelezni egy-egy gyógyszer mérgező hatását, mint az állatokon végzett tesztek.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Rekonstruálták a “Sárkányember”, fajunk legközelebbi rokonának a hatalmas fejét
Rekonstruálták a “Sárkányember”, fajunk legközelebbi rokonának a hatalmas fejét
Masszív test, négyzet alakú szemüregek, hatalmas fogak, gigantikus fej – a Homo longi, vagy másnéven a Sárkányember fajunk legközelebbi rokona, aki teljesen adaptálódott a fagyos körülményekhez.
Mi köze a bubópestisnek az emberi száj jelenlegi egészségéhez?
Mi köze a bubópestisnek az emberi száj jelenlegi egészségéhez?
Némileg hátborzongató, de a bubópestis hatásai a mai napig jelen lehetnek az emberi szájüregben, sőt a cukorbetegség megnövekedett kockázatához, valamint egy szájbetegséghez is hozzájárulhattak.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.