Elektromossá alakítja a kerekesszékeket egy orosz cég egykerekűje

2021 / 08 / 25 / Bobák Zsófia
Elektromossá alakítja a kerekesszékeket egy orosz cég egykerekűje
Az elektromos kiegészítő néhány másodperc alatt felpattintható és akár húsz km/h-s sebességet is lehetővé tesz.

Az orosz Supreme Motors megrendelésére az Art UP ipari tervezőstúdió hozta létre azt a kormánnyal rendelkező egykerekű járművet, amelynek célja, hogy a kerekesszékhez csatlakoztatva extra meghajtást biztosítson a mozgássérült emberek vagy idősebbek számára. A hagyományos elektromos uniciklikkel vagy folyamatosan egyensúlyozva haladhat a használója, vagy, bizonyos verziók esetében, sokkal kényelmesebb módon nyeregben ülhet és a kormánnyal irányíthat.

Az Unawheel azonban a speciális feladathoz lett kialakítva, vagyis eleve kiegészítőnek tervezték, nem önálló járműnek, így önmagában nem lehet közlekedésre használni. A kerekesszékre viszont pár másodperc alatt csatlakoztatható, a segítségével pedig akár húsz km/h-s sebességet is el lehet érni, persze csak ha engedélyezett az ilyen sebességű haladás az útvonalon. A cég évekkel ezelőtt dobta piacra az egykerekű Mini verzióját, amely öt kilós súllyal, 15 kilométeres hatótávolsággal, 16 km/h-s végsebességgel, 100 kilogrammos teherbíró képességgel és a fontos adatokat megjelenítő LCD kijelzővel rendelkezik, nemrégen pedig bemutatták a Maxit is, ami még nagyobb teljesítményre és 20 km/h-s sebességre képes.

A Maxi még fejlesztés alatt áll, ezért egyelőre csak a kisebb típus megvásárlására van lehetőség, ezt (adók nélkül) 1990 euróért, 693 000 forintért vehetjük meg, de Magyarországon egyelőre nem árusítják, így a hozzánk legközelebb eső forgalmazótól, Csehországból lehet a legkönnyebben megrendelni.

(Yankodesing Fotó: Unawheel)

További cikkek a témában:

A dörzshajtással működő e-motor bármilyen biciklit elektromossá alakít A felcsatolható elektromos motor előnye, hogy nem terheli meg a kerékpárt túlzott többletsúllyal és csak akkor kell feltenni, ha már tényleg fáradunk.
Mi a helyzet, mit érdemes venni a hazai elektromosroller-piacon? Ha tényleg használni akarjuk, drága lesz, ha nem akarjuk használni, minek vesszük meg. Szóval drága lesz, de a lényeg, hogy legyen hova vinni javítani!
A legújabb városi közlekedési eszköz, az elektromos deszka A Walkcart nevezhetnénk akár guruló laptopnak is, ugyanis pont akkora.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
A leendő elektromos személyszállító vezetéséhez pilóta engedélyre sincs szükség
A leendő elektromos személyszállító vezetéséhez pilóta engedélyre sincs szükség
Az Upwards Aero szerint a jármű egyesíteni fogja a helikopter sokoldalúságát a kisrepülőgépek hatékonyságával, a vadászgépek hajtóerejével és az olasz szuperautók luxuskényelmével.
Merkava: Izrael legújabb, mesterséges intelligenciával is felvértezett tankja
Merkava: Izrael legújabb, mesterséges intelligenciával is felvértezett tankja
Az izraeli védelmi erők bemutatták a Merkava alapharckocsi legújabb generációját, amelyben már mesterséges intelligencia is asszisztál. Az első ötödik generációs tankokat már le is szállították.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.