Elindult a NASA új streamingszolgáltatása, a NASA Plus 2023 / 11 / 09 / Bodnár Barna

Mától elérhető a NASA Plus, az amerikai űrügynökség ingyenes, reklám- és előfizetésmentes streaming szolgáltatása, amelyen élő közvetítéseket, exkluzív interjúkat, illetve saját gyártású videósorozatokat nézhetünk. A NASA Plus ingyenesen letölthető a NASA alkalmazásán keresztül iOS és Android rendszereket használó eszközökre, valamint elérhető a Roku és Apple TV platformokon keresztül is. A szolgáltatás laptopról, vagy asztali számítógépről online is használható ezen a weboldalon. A NASA Plus nyitó kínálatában szerepel többek között egy dokumentumfilm-sorozat a James Webb űrteleszkóp által készített felvételekről, valamint egy másik sorozat is, amely az űrtávcső történetét mutatja be egészen az eszköz megtervezésétől a rakétaindításig. A repertoár részét képezik még ismeretterjesztő animációs gyermekműsorok is, egy sorozat, ami a NASA afroamerikai űrhajósainak személyes történeteiről szól, illetve egy másik széria is, amellyel annak a tudóscsoportnak a munkájába nyerhetünk bepillantást, akik azon dolgoztak, hogy visszahozzák a Földre a mintát, amelyet az OSIRIS-Rex küldetés során gyűjtöttek a 4 és fél milliárd éves Bennu aszteroidából. (Borítókép: NASA)
Így vehetsz részt a tavasz legjobb boros-zenés buliján!
Így vehetsz részt a tavasz legjobb boros-zenés buliján!
Országszerte négy hétvégén, csaknem száz borászat várja azokat, akik a tavasz ritmusát egy pohár kiváló bor társaságában élveznék.
Napfogyatkozás az űrből, ahogyan eddig nem láthattuk - videón az extrém ritka látvány
Napfogyatkozás az űrből, ahogyan eddig nem láthattuk - videón az extrém ritka látvány
A Napot majdnem egy óráig takarta ki a Hold.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.