Az élő agy darabkái épp úgy néznek ki, mint bármely más szövetdarab - az idegszövet rózsaszínű, tömör apró hurkái. De más, - a kutatás céljára adományozott egyéb szövetekkel vagy szervekkel ellentétben, - ezek őrzik az ember emlékeit, gondolatait és érzéseit.

„Az agyat azonosítjuk azzal, akik vagyunk”

- mondta Karen Rommelfanger, az atlantai Emory Egyetem neuroetikus szakembere február 13-án egy sajtótájékoztatón az Amerikai Tudományos Fejlesztési Szövetség éves találkozóján. “Ez az egyediség teljesen új etikai kérdések egész sorát veti fel, amikor az élő emberi agyszövettel kell kísérleteznünk” - magyarázta.

Az ilyen adományok elengedhetetlenek azokhoz a feltörekvő kutatásokhoz, amelyek célja annak megválaszolása, hogy mi tesz bennünket emberré. Például a Seattle-i Allen Agytudományi Intézet kutatói élő agyszövettel végeznek kísérleteket, hogy megértsék az emberi agy sejtjeinek működését. Ezeket az értékes mintákat, - amelyeket általában orvosi hulladékként dobnak ki, - agyműtéten átesett betegek adományozzák, és azonnal a laboratóriumba sietnek velük, amíg az idegsejtek még életképesek.

Más kísérletek olyan rendszerekre támaszkodnak, amelyek kevésbé kifinomultak, mint egy emberi agy, például állatok agyszöveteire és az organoidokra. Ezek az emberi őssejtekből származó idegszövet-csomók még messze vannak az emberi agy komplexitásainak utánzásától, de ha jelentős előrelépés történik, ezek a rendszerek egy nap képesek lehetnek sokkal fejlettebb viselkedésre, ami végül tudatossághoz vezethet, és ez jó előre felveti az etikai kérdéseket.

Hogy az állatkísérletekben elkerüljék ezt a problémát, a kimúlt sertés agyának sejtaktivitását tanulmányozó tudósok felvetették annak a távoli a lehetőségét, hogy a megújult agyszövet tudatossággal rendelkezhet. Így ezt megelőzendő, az ilyen sertés agyakban a széleskörűen elterjedt idegi aktivitást blokkolták, és a kutatók folyamatosan figyelték az esetleges tudatosságra utaló bármilyen jelet. Protokollok álltak rendelkezésre a kísérlet azonnali leállításához, ha ezeket a jeleket észlelték volna.

Rommelfanger a sajtótájékoztatón és később a Science News-nak adott interjúban beszélt azokról az etikai megfontolásokról, amelyeknek szerinte az idegtudományi kutatásokat kísérniük kellene, hogy azok ne váljanak etikai korcsolyapályává.

SN : Van valami különleges az agyban, vagy csak egy olyan szerv, mint az összes többi?

Rommelfanger: Az ok, amiért az én szűkebben vett szakterületem, a neuroetika egyáltalán létezik, azért van, mert úgy tűnik, hogy van valami kulturális szempontból fontos az emberi agyban, hogy azonosítható azzal, akik vagyunk.

"Az agy nem tekinthető szervnek, hiszen ma olyan valami, amit nem adományozhatunk. Amíg ez így marad, egy teljesen külön kategóriába tartozik, amely egyébként szintén megmutatja kivételes jellegét."

SN : Hogyan vettek részt az etikusok a sertésagy-kísérletben?

Rommelfanger: Nem utólag jutott az eszünkbe... Néhány évig konzultáltunk előtte a kutatókkal. És természetesen továbbra is gondosan figyeljük ezt a projektet, és együtt dolgozunk a kutatókkal, ahol csak tudunk.

SN : Mennyire közel van a “túl közel”, amikor az emberi agyat utánzó rendszerekről (organoid) van szó?

Rommelfanger : Az új modellek létrehozásának oka az, hogy a nem ember jellegű, állati modellek gyakran kudarcot vallanak az emberi agy viselkedésének leképezésében. Tehát egy egyre bonyolultabb etikai helyzet áll elő: minél közelebb kerülnek ezek a szervecskék az emberi agyhoz, és minél több mindenben hasonlít működésük hozzá, etikailag annál több szempont merül fel.

SN : Mennyire sok a “túl sok”, amikor a kutatók beteg emberekből eltávolított, még élő agyszövettel dolgoznak?

Rommelfanger: Ez inkrementális kérdés: Mennyi agyat használjon fel a kutató, mielőtt visszatáncolna? Mire rájövünk, hogy van valamink, amit már mérni tudunk, és önmagában valamiféle független tudatossággal rendelkezik, addigra már át is léptük a határt. Ez egy igazán extrém forgatókönyv, amelyet vázolok. De nem hiszem, hogy az etikai kérdések figyelembe vételével meg kellene várnunk, amíg valóban közel állunk valami ehhez hasonlóhoz.

SN: Az önkénteseknek segítségére számítanak az agykutatás folyamatának alakításában?

Rommelfanger: Úgy gondolom, hogy az új kutatási irányokat - olyan területeken, mint például agy-adományozás, idegi implantátumok vagy önkéntes őssejtekből termelt organoidok - a betegek jelentősen előre mozdíthatják.

(Forrás: ScienceNews Képek: Pikrepo)