Élőben feliratozza a színházi darabokat egy új alkalmazás

2022 / 09 / 30 / Bobák Zsófia
Élőben feliratozza a színházi darabokat egy új alkalmazás
A siketek már feliratozva nézhetik az előadásokat a színházakban egy új digitális megoldásnak köszönhetően.

A Vodafone és a SINOSZ (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége) együttműködésével készült új applikációval a halláskárosultak mostantól úgy nézhetik meg a színházi darabokat, hogy közben a szöveget is figyelemmel tudják követni a mobiltelefonjuk segítségével. Az alkalmazás gyakorlati működését a Játékszín egyik előadásának keretében, az Életrevalók darab közben mutatták be, ahol a nézők kipróbálhatták a technológiát és egyszerre követhették az eseményeket párhuzamosan a telefonon szöveges változatban és színpadon is.

Mivel a feliratok olvasásához gyakran a készülék képernyőjére kell pillantani, ami elvonja a tekintetet a színészekről, ezért megoldásként az alkalmazáshoz a székek háttámlájára rögzített eszköztartókat is telepítettek, így a telefonok lényegében szemmagasságban helyezkednek el és az olvasás nem okoz nagyobb problémát, mint amikor a tévén egy filmhez kapcsoljuk be a feliratot. Az alkalmazás egy, a Vodafone által biztosított zárt wifi hálózatról érhető el, amelyre az esetleges túlterheltséggel kapcsolatos problémák kiküszöbölése érdekében a szolgáltató csak azokat engedi csatlakozni, akiknek van jegyük az adott előadásra. Csatlakozás után a weboldalon a Kezdésre kattintva már látható is a felirat és az sem okoz gondot, ha úgy van beállítva a telefon, hogy a képernyő gyorsan elsötétedjen, mivel az alkalmazás automatikusan megakadályozza ezt.

A SINOSZ a körülbelül 60 nagyothalló és 9 ezer siket személy érdekeit képviselve a halláskárosultak kulturális élményekhez való hozzáférését segíti elő a digitális megoldással.

"A SINOSZ elkötelezett a magyar hallássérült emberek egyenlő esélyű hozzáférésének megteremtése mellett az élet minden területén, így a kultúra, a művelődés és a szórakozás terén egyaránt.

Számunkra a színház, a színházba járás élménye csak az elmúlt két évtizedben kezdett hozzáférhetővé válni egyes előadások jelnyelvi tolmácsolása és más akadálymentesítési módszerek révén. Örömmel üdvözöljük a Vodafone új, 21. századi, "okos" technológiai megoldását, amellyel szélesebb körűen hozzáférhetővé válhat a színház élménye a hallássérült, főként a nagyothalló nézők körében is” - mondta el Sáfrány Margit, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének igazgatója.

A feliratozás megkönnyítheti a siketek számára az előadás figyelemmel követését, de egyre több olyan jelnyelvi újítás is létezik, ami a hallássérültek lehetőségeit bővíti vagy éppen a hallók számára teszi lehetővé a jelnyelv egyszerű és gyors elsajátítását, ilyen például a SignAll mesterséges intelligencia alapú jelnyelvoktató alkalmazása is, ami a kézmozdulatok követésével és szükség szerinti korrekciójával tanítja a jelnyelv alapjait.

(Fotó: Vodafone)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ugyanattól a férfitól kapott szem szifiliszt öt nő is
Ugyanattól a férfitól kapott szem szifiliszt öt nő is
A precedens nélküli eset során öt nő kapta el a szifilisz egy ritka formáját ugyanattól a férfitól. Ez a baktérium már a fertőzés korai fázisában is súlyos látószervi és idegrendszeri károkat okozhat, és ez az első dokumentált eset a heteroszexuálisok közötti terjedésre egy ilyen csoportban. Felmerül, hogy egy új, agresszívabb baktériumtörzs megjelenése állhat a háttérben.
19. századi fotók kelnek életre a 150 éves Budapest születését bemutató kisfilmben
19. századi fotók kelnek életre a 150 éves Budapest születését bemutató kisfilmben
Budapest fenállásának 150. évfordulója alkalmából készült a látványos kisfilm, amelyben több mint 100 archív felvételt elevenítettek meg a különleges, úgynevezett parallax képalkotási technika segítségével.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.