Elon Musk fenyegetőzik: inkább szétszedik a Dragon űrhajót!

2025 / 06 / 06 / Felkai Ádám
Elon Musk fenyegetőzik: inkább szétszedik a Dragon űrhajót!
Elon Musk csütörtökön bejelentette, hogy a SpaceX elkezdi leszerelni a Dragon űrhajót.

A döntés tovább mélyíti a szakadékot a tech-milliárdos és Donald Trump amerikai elnök között. Musk lépésére azután került sor, hogy Trump korábban azzal fenyegetőzött, megszünteti a Musk cégeivel kötött szövetségi szerződéseket.

„Az elnök nyilatkozata miatt, amely a kormányzati szerződések megszüntetéséről szólt, a @SpaceX azonnal megkezdi a Dragon űrhajó leszerelését”

– írta Musk saját platformján, az X-en.

A Dragon jelenleg az egyetlen működő amerikai űrhajó, amely képes embereket és rakományt is szállítani a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) és onnan vissza. Nemrégiben például ez az űrhajó hozta vissza a Földre a NASA két űrhajósát, Butch Wilmore-t és Sunita Williams-et, akiket a Boeing Starliner hagyott cserben. A legutóbbi küldetés április 22-én történt, amikor a Dragon több mint 3000 kilogrammnyi ellátmányt és kísérleti eszközt vitt az ISS-re.

Az ISS fedélzetén jelenleg hét űrhajós tartózkodik, köztük három amerikai és Alekszej Ovcsinyin orosz parancsnok. A Dragon leszerelése épp ezért komoly aggodalmakat kelt a jövőbeni küldetések biztonságával kapcsolatban. A politikai konfliktus hatása azonban gyorsan érződött a pénzügyi piacokon is. A Tesla részvényei csütörtökön 14 százalékot zuhantak, ami mintegy 140 milliárd eurós értékvesztést okozott, valamint a vállalat piaci értékét 920 milliárd euró alá lökte. Ez volt a Tesla történetének eddigi legnagyobb egynapos zuhanása. Trump sem úszta meg szárazon a csörtét, túl a minden bizonnyal valós politikai tőkevesztésen, a médiavállalatának a részvényei is 8 százalékot estek.

A feszültség mögött valószínűleg az áll, hogy Trump kivonta az elektromos járművek adókedvezményeit az új költségvetési törvényjavaslatból.

„Elvettem az elektromos autókra vonatkozó támogatását... erre egyszerűen MEGBOLONDULT!”

– írta Trump a Truth Social nevű platformon. Musk erre csak annyit reagált, hogy „Mindegy”, majd hozzátette:

„Nélkülem Trump elvesztette volna a választásokat.”

Musk és Trump korábban szoros szövetségesek voltak, és egészen múlt hétig gazdasági és politikai kérdésekben is hasonló állásponton voltak. Musk azonban nemrég kritikával illette Trump költségvetési terveit, sőt egy centrista párt alapításának gondolatát is felvetette. Csütörtökön pedig ledobta az atombombát, amikor azt állította (bizonyítékot erre viszont nem szolgáltott), hogy Trump neve szerepel az Epstein-ügy ügyfél-listáján.

A helyzet jelen állása szerint a Dragon leszerelése kapcsán Musk visszavonulót fújt, sőt egyfajta olajágat is felajánlott, vagyis békülne egykori politikai partnerével. Donald Trump viszont ma elutasította a békülési kísérletet, és kijelentette, hogy a tech-milliárdos „elvesztette az eszét”. Trump azt is közölte, hogy „különösebben nem érdekli” a békülés. Trump tanácsadói próbálják mérsékelni a helyzetet, azonban az elnök továbbra is hűvösen és érdektelenül viszonyul Muskhoz.

(Forrás: Interesting Engineering, The Guardian)


A világ legstílusosabb befektetése: miért az autógyűjtés a szupergazdagok legizgalmasabb projektje?
A világ legstílusosabb befektetése: miért az autógyűjtés a szupergazdagok legizgalmasabb projektje?
A járműgyűjtés világa nem csupán hobbi, hanem egyfajta beavatás: kapu egy olyan univerzumba, ahol a történelem, a mechanika, a stílus és a ritkaság olyan harmóniában találkoznak, amelyre kevés más befektetési forma képes.
Ez az egyik leghasznosabb technológia az ünnepi időszakban - és bármikor máskor is
Ez az egyik leghasznosabb technológia az ünnepi időszakban - és bármikor máskor is
A Vasco eszköze megoldja, hogy ne váljon karácsonyi lidércnyomás az ünnepekből.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.