Az ír Maynooth Egyetem vezetésével végzett kutatás során egy Észak-Angliában, York városában feltárt római kori temetkezési helyen megtalálták az első olyan fizikai bizonyítékot, ami nagy valószínűséggel alátámasztja a legendás ember-oroszlán harcok valódiságát, bizonyítva, hogy a Római Birodalom minden szegletében élvezte a különösen véres látványosságokat a nép. Bár a nyomokkal kapcsolatban merültek fel bizonyos kérdések (ezekről később), de a kutatók szerint a vizsgált csontok az eddigi legerősebb bizonyítékait jelentik annak, hogy a filmbekben is ábrázolt vadállat vs ember összecsapásokra valóban sor került az arénákban.

A mai York városának területén a római korban Eboracum települése feküdt, amelyet i.sz. 71-ben alapított Quintus Petillius Cerialis hadvezér. A település az évek során jelentősen terjeszkedett, és számos katonát szállásolt el, valamint élénk kereskedelmi aktivitás színhelyévé vált. Itt alakított ki bázist, majd itt halt meg Septimius Severus császár is, aki halála után fiaira, Caracallára és Getára bízta a trónt. A nevek ismerősen csenghetnek a Gladiátor 2 filmből, de a Maynooth Egyetem kutatása más módon is kapcsolódik a mozihoz: Maynoothban született ugyanis Paul Mescal, a film főszereplője, aki Lucius gladiátor szerepét játszotta.

A 2004-es yorki temetőfeltárás során előkerült csontokat a kutatók alapos vizsgálatoknak vetették alá, amelynek során kiderült, hogy a feltételezett rabszolgaharcos medencecsontján látható, jellegzetes formájú lyukak nagy valószínűséggel egy nagytestű macskaféle, minden bizonnyal egy oroszlán fogainak lenyomatai. A kutatók erre a következtetésre azután jutottak, hogy a nyomokat összehasonlították különféle állatkertekből küldött felvételekkel, amelyek a húsevő állatok etetése után megmaradt csontok lenyomatait mutatták be.

“A következtetésünk az volt, hogy ez egy oroszlán harapásnyoma. A harapásnyom elhelyezkedése a csípőn szokatlan, de úgy gondoljuk, hogy az áldozat magatehetetlenné vált, ezután vonszolta el vagy harapta meg az oroszlán.”

- magyarázta a felfedezéssel kapcsolatban Timothy Thompson, a Maynooth Egyetem professzora. Ha a feltételezések helyesek, az azt jelenti, hogy megtalálták az első konkrét, kézzelfogható fizikai bizonyítékot arra, hogy a rómaiak valóban nem csak gladiátorokat kényszerítettek harcra egymás ellen az arénákban, hanem állatokat és embereket is összeengedtek, ami végül gyakorta a harcosok komoly sérüléseihez, vagy akár halálához vezetett. A szokásról eddig mindössze írásos feljegyzések és az ilyen jeleneteket bemutató illusztrációk árulkodtak, de, mint most kiderült, a történetek nem túloztak, és a hagyomány még a Római Birodalom messzi, északi részébe is eljutott. Mint ahogyan az oroszlánok is. Amennyiben a harapásnyom egy oroszláné, az azt jelenti, hogy az állatokat hosszú úton szállították Eboracumba - Thompson szerint így a következő izgalmas kérdés, amire érdemes választ keresni, hogy vajon miként utaztatták az egzotikus élőlényeket kontinenseken át, és ki finanszírozta az adás-vételüket és fuvarozásukat.

A felfedezés azonban teljesen más kérdéseket is felvethet: konkrétan azt, hogy vajon tényleg egy nagymacskával küzdő gladiátor csontjait találták-e meg a temetőben. A római korban ugyanis gladiátorként általában azokat említették, akik ember ellen álltak ki, az állatokkal küzdők nem gladiátorok, hanem a venatoresnek, vagy bestiarii-nak nevezett emberek voltak. A különbség a két kategória között, hogy előbbiek vadászatra kiképzett harcosok, míg utóbbiak több esetben egyszerű, fegyvertelen áldozatok voltak, akik számára valamilyen bűncselekményért való büntetésképpen választották ezt a kegyetlen halálnemet. Hogy a Yorkban felfedezett csontok pontosan kihez tartoztak, azt egyelőre homály fedi, de a temetkezési hely a feltevések szerint kifejezetten a harcokban "használt" gladiátorok végső nyughelyeként szolgált.

(Fotó: TimeTravelRome/Wikimedia Commons, DALL-E 3)