Erekciós zavart okozhat az e-cigi

2021 / 12 / 02 / Felkai Ádám
Erekciós zavart okozhat az e-cigi
A dohányzásnak ez a kellemetlen mellékhatása régóta ismert, a kérdés csak az volt, hogy az e-ciginél is fennáll-e ennek a veszélye. Úgy tűnik, igen.

A dohányzás az érrendszeri hatásai miatt régóta összefüggésbe hozható mind a különböző kardiovaszkuláris betegségek megjelenésével, mind pedig az erekciós zavarral. Arról azonban eddig kevés vizsgálat készült, hogy ez a hatás kimutatható-e az e-cigaretták (Electronic Nicotine Delivery Systems/ENDS) fogyasztásakor. Az első nagyobb kutatást a témában két patinás orvosi egyetem, a NYU Grossman School of Medicine és a Johns Hopkins University School of Medicine közösen végezte, és az eredmények nem adnak okot a bizakodásra. Habár a mostani kutatás bizonyos faktorokat nem vett figyelembe (ezekre még visszatérünk), az adatokból úgy látszik, hogy azon 20 és 65 év közti férfiak csoportja esetén, akiknek kórtörténetében nem szerepel semmilyen szív-érrendszeri megbetegedés, de naponta használnak e-cigit, több mint kétszer (2,4-szer) akkora eséllyel alakulhat ki erekciós zavar, mint azoknál, akik sosem használták ezt a terméket.

A kutatás szerint ráadásul az e-cigihez köthető erekciós zavar a kortól, a meglévő kardiovaszkuláris betegségektől és minden egyéb szokásos kockázati tényezőtől függetlenül is kialakulhat – ezért a kutatók szerint az e-cigi fogyasztókat erről a lehetséges kockázatról informálni kellene.

A kutatás figyelembe vette az illető dohányzással kapcsolatos múltját is, így azt is, ha valaki még sosem használt hagyományos dohányipari terméket, így jutottak arra a lehetséges következtetésre, hogy függetlenül attól, hogy az illető korábban milyen formában szívta a dohányt, az e-ciginek ez a káros hatása megjelenhet. Magyarán a kockázat nem csak azokat érinti, akik hagyományos cigiről nyergeltek át e-cigire, de azokat is, akik világ életükben csak elektromos cigarettát szívtak. A kutatásban 13711 20 éves vagy annál idősebb férfit vizsgáltak kérdőíves módszerrel. Az eredmények alapján pedig a relatíve egészséges, tehát a kardiovaszkuláris betegségektől mentes, normális testtömegindexű 20 és 65 közöttiek esetén is szignifikáns az összefüggés az erekciós zavar megjelenése és az e-cigi használata közt. Ugyanakkor a kockázatot némileg csökkenti a fizikai aktivitás (ez igaz természetesen azokra is, akik nem dohányoznak semmilyen formában).

A kutatásnak azért akadnak limitációi is, az első ilyen, hogy az önbevallás miatt az adatok nem teljesen megbízhatóak. Másrészt a kutatás csak a dohányzással kapcsolatos múltra koncentrált, és nem vett figyelembe olyan tényezőket, mint bizonyos, az erekciós zavar kialakulásának kockázatát növelő gyógyszerek rendszeres szedése (ilyenek lehetnek a béta-blokkolók és az antidepresszánsok).

A következőkben mindenesetre azt fogják vizsgálni, hogy bizonyos e-cigi típusok esetén gyakrabban alakulhat-e ki erekciós zavar, mint a többi használatakor, illetve hogy az erekciós zavar elmúlik-e, ha valaki felhagy az e-cigivel. A következő kutatások pedig már a nőkre is kitérnek abból a szempontból, hogy a különböző szexuális működészavarok és az e-cigi használata között a körükben is tapasztalható-e összefüggés.

(Fotó: flickr/Revival Vape


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Drámain változnak az egészségügyi trendek: új vezető betegséget azonosítottak a világban
Drámain változnak az egészségügyi trendek: új vezető betegséget azonosítottak a világban
A korábbi vezető betegség globálisan a szív- és érrendszeri megbetegedések együttese volt.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.