Az eredeti MiG–31 (NATO kódnév: Foxhound-A) először 1975-ben, a hidegháborúban repült. A gép legfőbb feladata a Szovjetunió stratégiai jelentőségű objektumainak a védelme volt a bombázók és tengeralattjárók által indított robotrepülő-támadások ellen. Mivel a lehetséges ellenféltől – az Egyesült Államoktól – induló legrövidebb út hatalmas kiterjedésű területeken halad keresztül Oroszország északi részén, ahol csak kevés reptér akad, a MiG–31-nek mindenekelőtt nagy hatótávolságúnak kellett lennie. Ennek köszönhető, hogy kifejezetten nagy gépről beszélhetünk, melynek a maximális tömege 46 tonna. Az említett fenyegetésre adott gyors válasz miatt pedig a gép villámsebes lett: 2,8 Mach maximális sebességgel is tud repülni – írja a The War Zone.

Annak érdekében pedig, hogy a vadász egyszerre több magasan és nagyon alacsonyan repülő célpontot is tudjon azonosítani, a MiG–31 passzív RP–31 Zaslon radarrendszert kapott – és ez volt az első vadászgép a világon, amely ezt a technológiát alkalmazta. Az orosz légierő (orosz mozaikszóval: VKS) és az orosz haditengerészet együtt 110 és 120 darab közötti MiG–31-es elfogóvadászt üzemeltet jelenleg – ezeken három repülőezred osztozik.

A Foxhound Ukrajnában sokáig nem jutott szerephez, mivel egészen a közelmúltig elképzelhetetlen volt, hogy a háborúban nagy hatótávolságú elfogó gépre lenne szükség. Ennek oka, hogy a MiG–31 számára a legnagyobb kihívás a nagy távolságban elhelyezkedő célpontok beazonosítása, majd megjelölése a lövedékek számára. Körülbelül 190 km-es távolságból viszont nehéz meghatározni azt is, hogy a célpontok közül melyik az ellenség, és melyik a szövetséges légi eszköz. Különösen problémás mindez egy dinamikus légi helyzetben, amikor a lövedéknek is ráadásul több precre van szüksége ahhoz, hogy célt érjen. Ennek megfelelően a Foxhound ott tud igazán jól szerepelni, ahol a légi helyzet nem túl komplex: Oroszország északi részén, az Északi-sarkvidéken, Szibériában vagy a Csendes-óceánon állomásozó MiG–31-eseknél a taktikai környezet faék egyszerűségű: minden, ami a levegőben van, ellenség. Mostanra pedig, épp a légifölény megszerzésének sikertelensége okán ugyanez a szituáció állt elő Ukrajnában is – minden, ami mélyen az országon belül repül, ellenség. Ennek köszönhető, hogy néhány hónappal ezelőtt Oroszország négy MiG–31BM elfogót telepített a megszállt Krím-félszigeten lévő Belbek légitámaszpontra.

A MiG–31-esek a Vympel R–37M levegő-levegő lövedékkel az elmúlt hetekben több ukrán repülőgépet is leszedtek, és az ukránok ezzel a helyzettel nem is igazán tudnak mit kezdeni: a Foxhound ellen sem az ukrán vadászok, sem a légvédelmi eszközök nem válnak be – a védelmi eszközök ugyanis nem elég gyorsak, rossz a hatótávjuk is ebből a szempontból, ahogy a magassági teljesítményük is. Mint azt a Forbes írja, a nyugati szakértők véleménye alapján mind a gép, mind az említett lövedék rendkívül hatékony az ukrán vadászokkal szemben. A MiG–31 egyszerűen magasabban, gyorsabban és távolabb repül, mint az ukrán légierő legjobb Szuhoj Szu–27-es elfogói. A nehézsúlyú Foxhound akár 18 km magasan is képes repülni 720 kilométerre, és rövid ideig teljesen felfegyverezve is akár 2,5 Mach sebességgel száguldhat.

Ami a gép hasa alól indítható R–37M-et illeti: ez akár 320 kilométer távolságra lévő célpontok esetén is hatásos lehet – bár igazán 130 kilométernél nem távolabbi célpontok esetén működik a legjobban. Ezzel szemben egy ukrán Szu–27 legfeljebb 80 kilométerre képes kilőni egy Vympel R–27 lövedéket. Amikor az ukrán hadsereg augusztus végétől kettős ellentámadást indított keleten és délen, a VKS éjjel-nappal őrjáratot tartott Ukrajna felett nyolc zónában, és minden légi járőr egy pár MiG–31-esből vagy egy pár Szuhoj Szu–35-ösből állt. Független elemzők megerősítették, hogy Ukrajna négy MiG–29-est, hat Szu–25-öt és egy Szu–24-est, valamint egy Szu–27-est veszített el az augusztus végi ellentámadások óta. A VKS vesztesége ehhez képest egyetlen MiG–31-es, de az is baleset miatt veszett oda a Krímben. Magyarán ezek az orosz gépek úgy lőnek az ukránokra, hogy azok nem tudnak visszalőni.

Mindezek miatt, miként azt a The War Zone fentebb hivatkozott cikke hozzáteszi, Ukrajnának égető szüksége van nagyon nagy hatótávolságú légvédelmi rendszerekre, amelyek közül a legkézenfekvőbb megoldás a föld-levegő lövedékek (SAM). Jelenleg az Ukrajna számára elérhető leghosszabb hatótávolságú SAM a szovjet tervezésű S–300P rendszer, amelyet a háború kezdetén használtak. Ezekből viszont az oroszok már többet kilőttek, és valószínűleg továbbra is kiemelt célpontok maradnak. Azonban a MiG–31 ellen még ez sem igazán válik be, mivel a lövedéke ennek is csak 90 kilométeres maximális hatótávolságú. A Szlovákia által a háború elején biztosított egyetlen S–300PMU rendszer ennél talán hatékonyabb lehet. Ukrajna egyébként kapott több légvédelmi eszközt is az említetteken kívül, de ezeket elsősorban kritikus létesítmények vdéelmére fejlesztették, nem a nagy hatótávolságú orosz vadászok ellen. Kijev legkomolyabb reménye a jövőre nézvést épp ezért az amerikai Patriot-rendszer lehet – ezt a múlt hónapban fel is vette Mark A. Milley tábornok azon légvédelmi rendszerek listájára, amelyek segíthetik Ukrajnát Oroszország ellen.

Azonban a leghatásosabb védekezés ebben az esetben a támadás – a MiG–31-eket még a Földön, a reptereken kellene elpusztítani. Ukrajna pedig ezzel már meg is próbálkozott, amikor sor került a Belbek légibázis bombázására még októberben. A bázist ért rakétacsapás több orosz repülőgépet is megsemmisített vagy megrongált, de ezek közt azonban nem akadt MiG–31-es.

(Kép: Flickr/Dmitry Terekhov)