Ez a WHO álláspontja a koronavírus delta variánsáról 2021 / 07 / 15 / Felkai Ádám

Dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus szerint a koronavírus delta variánsaként ismert változat ismét „felperzseli” a világot, és kiugrásokat eredményez mind az esetszámok, mind a halálozások kapcsán. A WHO vezetője szerint a halálozási számok 10 heti csökkenést követően ismét emelkedésnek indultak, az Egészségügyi Világszervezethez pedig ismét olyan hírek kezdenek a világ minden tájáról befutni, hogy a kórházak a kapacitásuk határainál járnak. Dr. Tedros azt is hozzátette, hogy jelen pillanatban, az egészségügyi dolgozók egy évnyi titáni erőfeszítését követően, a felduzzadt várólisták mellett a növekvő esetszám mind az ellátásban dolgozók, mind a betegek számára kihívást jelent, de leterheli az egész ellátórendszert is. Kiemelésre került az is, hogy határozottan ott rosszabb a helyzet, ahol nagyon kevés a vakcina, de a járvány még sehol sem ért véget, a mostani helyzet pedig a gazdasági kilábalást is veszélyezteti. Dr. Tedros szerint tehát nincs idő pihenni, fel kell tölteni és meg kell osztani egymással az életmentő eszközöket. A magyar kormány egyébként szakértői vélemények alapján számít egy negyedik hullámra, miközben épp a negyedik hullám miatt Európa már el is kedzett helyenként ismét bezárni. (Kép: Flickr/UN Geneva)
Tudsz olyan töltőt, ami appból vezérelhető, távolról frissíthető és 3 év garanciával jön?
Tudsz olyan töltőt, ami appból vezérelhető, távolról frissíthető és 3 év garanciával jön? A Voltie nem csak ígér – le is szállítja: kezeld a töltést egyetlen koppintással, bárhonnan. 👉 Nézd meg, miért mosolyognak a Voltie-sok!
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?

A reggelekben a legjobb pillanatok akkor jönnek el, amikor a lakás még csendes, a fény lassan beszűrődik az ablakon, a konyhát pedig megtölti a frissen őrölt kávé illata.

Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
A Dorottya Residencesben jártunk.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.