Ennek az őrült versenyfutásnak az eredménye a világ legnagyobb bombája, ami nem is csak egy szimpla robbanóeszköz volt, hanem Nyikita Hruscsov álma, egy fegyver, amely a remények szerint a felsőbbrendű, szovjet technológia megtestestesülése lehetett volna. Nem egy bomba, inkább valódi, városfaló fenevad.

A hidrogénbomba hivatalos szovjet típusjelzése AN602 volt, de ismert az RDSZ–202 jelzés is. Ma főleg Cár -bombaként emlegetik.

A Cár-bombával egyetlen kísérleti robbantást végeztek, és az eszköz olyan hatalmas volt, hogy nem is fért be az egyébként atomfegyverek célba juttatására épített Tu-95 bombaterébe, hanem a gép aljához kellett csatlakoztatni.

A fizikai dimenziói önmagukban tiszteletet parancsoltak: 8 méter hosszú, 2,6 méteres átmérőjű és több mint 27 tonnás pokoli fegyver volt. Külsejét tekintve az amerikaiak által Japánra ledobott Little Boy és Fat Man bombákra emlékeztetett.

Ám mindez semmi a pusztításhoz képest, amire a Cár-bomba képes lett volna. A jelenlegi közmegegyezés szerint a kísérleti céllal felrobbantott eszköz 57 megatonnás volt, ami 57 millió tonna TNT erejét jelenti. Ha ezt a számot kontextusba szeretnénk helyezni: a Cár-bomba több, mint 1500-szor volt erősebb a fent említett, Hirosimára és Nagaszakira ledobott eszközök együttes erejénél. És 10-szer volt erősebb az összes robbanószernél, amit a második világháborúban bevetettek.

A Cár-bomba által keltett szeizmikus lökéshullámok háromszor kerülték meg a Földet.

A tudósok mindent elkövettek, hogy a bombát a kísérleti robbantás helyszínére szállító Tu-95 legénysége túlélhesse a bevetést – ugyanakkor a megmenekülésükre így is legfeljebb 50 százalék esélyt adtak: a gépet fehérre festették, hogy az a sugárzás egy részét visszaverhesse, és nem is csak simán ledobták a hidrogénbombát, hanem ejtőernyővel (csak az ernyő 1 tonna volt) ejtették le, hogy elég idő legyen a robbanás bekövetkezése előtt messzire jutni.

A Cár-bomba 1961. október 30-án, moszkvai idő szerint 11:32-kor robbant fel a föld felszín felett 4 kilométeres magasságban. A villanás után 8 kilométer széles tűzgolyó keletkezett, amit – szerencsére – a saját lökéshulláma felfelé repített. A villanást 1000 kilométerre is látni lehetett.

A gombafelhő 64 kilométer magasra nyúlt, a kalapja közel 100 kilométer széles volt.

A robbanás katasztrofális következményekkel járt. A robbanás középpontjától 55 kilométerre lévő faluban összedőltek a házak, de az egész Szovjetunióban házak dőltek össze, leszakadtak a mennyezetek, még Finnországban is betörtek az ablakok. A rádió kommunikáció több mint 1 óráig nem működött. Ha a Cár a földön robban, akár 100 kilométernél messzebb is harmadfokú égési sérüléseket okozott volna. Mivel azonban magasan az atmoszférában robbant, így szerencsére meglepően kevés sugárzást hagyott hátra.

Iszonyatos pusztítóerő – pedig ez a Cár-bomba majdnem fele olyan erős volt, mint az eredetileg tervezett változat.

A szovjetek eredetileg ugyanis 100 megatonnás bombát szerettek volna, amely 3000-szer olyan erős lett volna, mint a Fat Man és a Little Boy együtt. A gond ezzel csak az volt, hogy maguk a tudósok sem tudták pontosan, hogy mi történik, ha felrobbantanak egyet akárcsak kísérleti jelleggel is a légkörben.

Nem lehetett kizárni azt sem, hogy a radioaktív felhőből nukleáris csapadék hullott volna a Szovjetunió teljes északi részére. Valamint a repülőszemélyzet túlélési esélye is leredukálódott volna.

A Cár-bomba így is olyan borzalmas tanújelét adta a pusztításnak, hogy nem sokkal a kísérleti robbantás után, a fegyver egyik kifejlesztője, Andrej Szaharov nyilvános fórumokon ágált az atomfegyverkezés beszüntetése mellett.

(Kép: Wikipedia)