Homo luzonensis:

Rudolph Zallinger March of Progress című képével a többség már valószínűleg találkozott, ha máshogy nem, hát az ezt felhasználó/kifigurázó mémek formájában. Ám akármennyire látványos ábráról is beszélünk, hibája, hogy a fajunk fejlődéstörténetét lineárisan mutatja be. A mai, modern ember (Homo sapiens sapiens) kialakulása ugyanis sokkal inkább egy fakoronára hasonlít, ahol a legfelső ágak jelentik a ma is élő fajokat, tehát minket és a többi főemlőst. A lentebbi ágak pedig a kihalt fajokkal egyenlők. Néhány korábbi faj a közvetlen ősünk, mások pedig bár közel állnak hozzánk, de inkább csak az unokatestvéreink.

2019 áprilisában a párizsi Embertani Múzeum (Musée de l’Homme) kutatói bejelentették, hogy Luzonon, a Fülöp-szigetek legnagyobbikán egy új emberfaj legalább két felnőtt és egy gyerek egyedének a csontjait találták meg. A maradványokra a Callao-barlangban bukkantak. A csontok a vizsgálatok szerint ötven- és hatvanezer év közöttiek lehetnek. Az új fajt Homo luzonensisnek nevezték el, és úgy tűnik tehát, hogy nagyjából egy időben élt a neandervölgyi emberrel és a Homo sapiens-szel is.

A Homo luzonensis több szempontból is fontos felfedezés: először is a csontok vizsgálata alapján a fajban keveredtek a korábbi ősök és modernebb típusok vonásai, ami alapján a tudósokban felmerült, hogy az emberszabásúk talán korábban vándoroltak el Afrikából, mint azt eddig gondolták.

Az Australopithecus koponya

Az 1995-ben felfedezett Australopithecus anamensis koponyája helyett a tudósoknak be kellett érniük néhány foggal, állkapoccsal, csontszilánkkal. Eddig. Szeptemberben ugyanis a Clevelandi Természettudományos Múzeum munkatársai átütő felfedezést tettek, amikor is Etiópiában egy majdnem négymillió éves, közel hibátlan állapotú Australopithecus anamensis koponyát találtak. Ez alapján nem csak az ősi emberszabású arcát sikerült rekonstruálni, de az időmeghatározás szerint az A. anamensis nagyjából százezer évig együtt élhetett az Australopithecus afarensis-szel. Ez utóbbi fajba tartozik a jól ismert, Lucy néven beazonosított fosszília is.

A felfedezés jelentősége abban áll, hogy a tudósok eddig úgy sejtették, hogy az A. anamensis fokozatosan fejlődött A. afarensis-szé, most azonban úgy tűnik, hogy az A. anamensis egyik csoportja lehet az A. afarensis őse, és a két szál egy ideig, tehát nagyjából százezer évig egyszerre élt.

A gyenyiszovai ember DNS-e

A wikipedia szerint „a gyenyiszovai ember (angolos átírásban denisovai ember) a Homo nemzetség tagja, maradványait 2008-ban fedezték fel a Gyenyiszova-barlangban (Altaj hegység, Oroszország).” Az új „fajt” (a kutatók egyelőre, a kevéske lelet miatt nem azonosították be külön fajként) 2010-ben azonosították egy ujjperccsont mitokondriális DNS vizsgálata alapján. Eszerint míg az említett barlangban mind a homo sapiens mind a neandervölgyi ember egyedei előfordultak időről-időre, az ujjpercsont tulajdonosa egyikükhöz sem tartozott.

A gyenyiszovai ember kihalt, de egy áprilisban közölt tanulmány százhatvanegy modern ember genomját vizsgálta meg Dél-Ázsia és Új-Guinea különböző szigetcsoportjain. Eszerint a mai ember legalább három különböző gyenyiszovai csoporttal keveredett, melyek területileg izoláltan éltek egymástól. Mindez azt jelenti, hogy a gyenyiszovai csoport után maradt nagyjából tucatnyi csontok között nagyobb a genetikai eltérés mint a mai, hétmilliárdos emberiség egyedei között.

Neandervölgyi művészet

Lássuk be, a neandervölgyi, mint jelző, általában nem a magas intelligenciára és a kifinomultságra szokott a közbeszédben utalni. Mindez némileg igazságtalan, hiszen egy ideje már tudjuk, hogy rokonaink, akik négyszázezer éve jelentek meg Európában és Ázsia nyugati részén, és negyvenezer éve haltak ki, valójában ügyes vadászok voltak, összetett eszközöket készítettek, eltemették a halottaikat és gondját viselték a betegeknek, valamint a sebesülteknek. Azonban szimbolikus kifejezésmódnak, művészetnek eddig nem találták a nyomát, holott őseink barlangfestészetének nyomai ez időből már ismertek.

Novemberben azonban egy madridi kutatócsoport ezt is megváltoztatta. A kutatók a spanyol Foradada-barlangban talált saskarmokat vizsgálták, és arra jutottak, hogy mivel ezeken nem volt túl sok hús, így táplálékként nem fogyaszthatták őket, ráadásul különböző bevéséseket is találtak rajtuk – tehát valószínűleg ékszerként használhatták ezeket.

Habár néhány korábbi, az elejtett madarak csontjaiból készült neandervölgyi nyaklánc már eddig is ismert volt, ez az első ismert példája, hogy rokonaink önkifejezésként – hozzánk hasonlóan – feldíszítették magukat.

A Rudabányában talált lelet közelebb állhat hozzánk, mint azt gondoltuk

Novemberben a Missouri Egyetem kutatói tanulmányozták a tízmillió éves, Rudabányán talált Rudapithecus csontjait. Miután háromdimenziós modellezéssel digitálisan kitöltötték a medencecsont hiányzó részeit, arra jutottak, hogy bár az élőlény a fákon a mai majmokhoz hasonlóan közlekedhetett, azokénál sokkal rugalmasabb lehetett a torzója. A Rudapithecus-szal ellentétben a ma élő majmok hátának alsó része rövid, a medencéjük pedig megnyúlt – ami azt is jelentheti, hogy a Rudabányán talált egyed akár két lábon is járhatott a talajon. Vagyis nem kizárt, hogy a Rudapithecus testalakata inkább a mi messzi ősünkére hasonlított, nem pedig a majmokéra.

(Kép: Wikipedia, Wikimedia Commons, Cleveland Museum of Natural History)