Ezer km hatótáv – 2026-ban érkezik az első szilárdtest-akkumulátoros elektromos autó

2024 / 10 / 25 / Felkai Ádám
Ezer km hatótáv – 2026-ban érkezik az első szilárdtest-akkumulátoros elektromos autó
Ezzel közel egy fél tizeddel korábban érkezhet az elektromos autók következő generációja a tervezettnél.

A Stellantis a hangzatos ígéretek szerint már 2026-ban beépíti a Factorial szilárdtest-akkumulátorait a Dodge Charger Daytona elektromos modellekbe, igaz egyelőre csak egy demonstárciós jármá flotta formájában. Ha sikerrel járnak, az azonban így is nagy szó, mivel majdnem fél évtizedet verhetnek a versenytársakra – hiszen a legtöbb autógyártó csak 2030-ra tervezi a szilárdtest-akkumulátorral felszerelt elektromos járművek piacra dobását – írja az Interesting Engineering.

A Dodge Charger Daytona elektromos autók az STLA Large platformra épülnek majd, és 390 Wh/kg-ot meghaladó energiasűrűségű akkumulátorokkal rendelkeznek. A Stellantis és a Factorial közötti együttműködés, amelyet 2021-ben egy 75 millió dolláros befektetés indított az útjára, alapvetően fontos volt tehát ehhez a fejlesztéshez. A Factorial a Stellantis-t a cég saját FEST szilárdtestalapú akkumulátor-technológiájával látja el, amely nagyobb teljesítményt, könnyebb súlyt és jelentős költségmegtakarítást ígér a hagyományosan használt lítium-ion alapú megoldásokhoz képest. A számok nyelvén a Factorial technológiája akár 965 kilométeres hatótávot tesz lehetővé, miközben az akkumulátor tömegének 40 százalékos, valamint a méretének a 33 százalékos csökkentését célozza meg a jelenlegi akkumulátorokhoz képest.

Ez az új akkumulátortechnológia a Stellantis Dare Forward 2030 tervének, valamint a nagyszériás márkák – például Jeep, Dodge, Chrysler, Alfa Romeo és Maserati – számára kifejlesztett, fentebb már említett, STLA Large platform része. A platform évente akár kétmillió jármű gyártását teszi lehetővé világszerte, így támogatva a Stellantis célját, hogy vezető szerepet töltsön be az elektromos járművek teljesítményének a növelésében.

Ned Curic, a Stellantis műszaki és technológiai igazgatója így nyilatkozott mindennek kapcsán:

“A Factorial innovatív akkumulátortechnológiájának integrálásával az STLA Large platformban maximalizálhatjuk az elektromos autó kínálatunk bővítésének a lehetőségeit. Így a vásárlók jobb teljesítményt, hosszabb hatótávot és gyorsabb töltési időt élvezhetnek a közeljövőben.”

A Factorial a Mercedes-Benzzel közösen kifejlesztett Solstice szilárdtest akkumulátor révén még magasabb energiasűrűséget is elérhet. A Solstice technológia lenyűgöző, akár 450 Wh/kg energiasűrűséget kínál, amely meghaladja a Tesla 4680 cellák energiasűrűségét is – ez utóbbit ugyanis 272-296 Wh/kg-ra becsülik. A Solstice segítségével a Factorial célja az elektromos járművek hatótávolságának akár 80 százalékos növelése, a jármű súlyának csökkentése, és a fenntarthatóbb akkumulátorgyártás támogatása.

Siyu Huang, a Factorial vezérigazgatója nem spórolt a nagy szavakkal, a technológia hatása kapcsán így nyilatkozott:

“Úgy gondoljuk, hogy a szilárdtestalapú technológia alapvető szerepet játszhat a következő generációs elektromos járművek jobb teljesítményének és alacsonyabb költségeinek a biztosításában.”

(Kép: Dodge Charger Daytona, forrás: Diehl of Moon)


Felülmúlhatatlan karácsonyi tipp – ezzel biztosan nem lősz mellé
Felülmúlhatatlan karácsonyi tipp – ezzel biztosan nem lősz mellé
Az ideális ajándék praktikus, elegáns, és valóban hasznos – pont, mint a Braun S9 Pro+ elektromos borotva.
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Az internetes csalások és kártevők világa minden eddiginél kifinomultabbá vált, a védtelen felhasználók pillanatok alatt áldozattá válhatnak. Az óvatosság önmagában nem elég.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.