Az atombomba kifejlesztésében oroszlánrészt vállaló Teller Ede 1942-ben egy igencsak vészjósló forgatókönyvet tárt a Manhattan Projectben részt vevő többi kutató elé: mi van, ha az atombomba olyan láncreakciót indít be, amely azonnal felperzseli a bolygónk levegőjét? Az elmélet szerint mivel a vízben található hidrogén, valamint a levegőben található nitrogén atommagja is instabil, így egy nagy energiájú robbanás olyan fúziós láncreakciót indíthat el, amely felperzseli a levegőt, az óceánok pedig elpárolognak. Röviden a Föld egy Naphoz hasonló csillaggá alakulna.

Teller felvetése vegyes fogadtatásra talált, Hans Bethe például azonnal elvetette ennek a lehetőségét, míg mások, például Arthur Compton, a Los Alamos-i laboratórium kohászati laborjának vezetője jóval komolyabban vették a fenyegetést. A nagyközönség az elméletről jóval az első atombomba felrobbantása után, 1959-ben értesülhetett először a The American Weekly A bomba - a világ vége? című, mélyreható cikkéből, amelyben a szerző felidéz egy beszélgetést, amely Compton, valamint a Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium vezetője, Robert Oppenheimer között hangzott el. Eszerint Compton olyannyira aggódott a lehetséges következmények miatt, hogy egyenesen azt mondta az atombomba fejlesztését vezető Oppenheimernek, hogy "jobb elfogadni a náci rabszolgaságot, mint hogy megkockáztassuk, hogy mi engedjük le a függönyt az emberiségnek".

A probléma nem csak az amerikaiakat foglalkoztatta aktívan, de a németeket is, akik a második világháború során szintén igyekeztek kifejleszteni a saját atombombájukat. Erről többek között Albert Speer visszaemlékezéseiből tudunk, aki a harmadik birodalom főépítészeként 1942-től töltötte be a fegyverkezési miniszteri posztot, így többek között az atombomba fejlesztése is hozzá tartozott. Speer az 1969-ben megjelent memoárjában felidézi, hogy egy beszélgetés alkalmával, amelyen Adolf Hitler is részt vett, határozottan rákérdezett Werner Heisenbergnél, hogy a nukleáris fissziós reakció teljes bizonyossággal ellenőrzés alatt tartható-e vagy van esély rá, hogy láncreakciót indítson el, amire a fizikus nem adott egyértelmű választ. Speer szerint Hitler egyáltalán nem volt oda a gondolattól, hogy a Föld, aminek a meghódítását tervezi, esetleg egy lángoló csillaggá változik, az atombomba fejlesztését viszont nem emiatt állították le. Speer azt is hozzáteszi, hogy ha a bomba fejlesztéséért felelős kutatók minden támogatást megkaptak volna, véleménye szerint a németek akkor is legkorábban csak 1947-ben készülhettek volna el egy működő atombombával.

Teller Ede kétségei végül Oppenheimert is meggyőzték, így még a kísérletek megkezdése előtt a magyar fizikus Emil Konopinskivel közösen belekezdett egy mélyreható tanulmány elkészítésébe, amelyben annak a lehetőségét vizsgálták, hogy felperzselhető-e a légkör atombombákkal. A Trinity-teszt előtt fél évvel megjelent tanulmány azonban megnyugtató választ adott az emiatt aggódóknak.

"Bebizonyosodott, hogy függetlenül attól, hogy az atmoszféra egy bizonyos része milyen hőméréskletre melegszik, valószínűleg nem indul be öngerjesztő nukleáris reakció. A sugárzásból fakadó energiaveszteség mindig túlkompenzálja a rekacióból fakadó nyereséget" - szól a tanulmány legfontosabb megállapítása, és bár a "valószínűleg" (likely) kifejezés elsőre nyugtalanítónak hathat, ez minden bizonnyal csak a tudományos igényesség miatt került bele a szövegbe, ilyen láncreakció beindítására ugyanis semmilyen reális esély nem volt.

Az elméletet végig ellenző Bethe 1976-ban, a The Bulletin of Atomic Scientistsben megjelent írásában vezette le, hogy miért nem. A témát hosszú idő után újra felvető Horace C. Dudley professzor levelére válaszolva Bethe kifejtette, hogy a fenntartható nukleáris fúzióhoz olyan hatalmas nyomás kellene, ami nem csak a Föld légkörében, de még az óceánok mélyén sem tapasztalható, emellett a deutérium mennyisége is sokkal alacsonyabb annál, mint ami egy ilyen reakció beindításához szükséges lenne.

(Forrás: Real Clear Science, Inside Science, Wikipedia)

Ez a cikk eredetileg 2021. 02. 21-én jelent meg a Rakétán.

Az ember, aki két atomtámadást is túlélt Az atombombára szokás úgy gondolni, mint olyan halálos fegyverre, ami elől nincs menekvés, és noha a történelem bebizonyította, hogy ez többnyire valóban így van, azért akadnak ellenpéldák is.