Az eszközt a pároknak az okostelefonjukhoz kell csatlakoztatni, ezután pedig egy külön alkalmazás segítségével tudnak csókolózni videotelefonálás közben. A szilikon anyagból készült csókgép képes utánozni a felhasználó ajkainak mozgását és hőmérsékletét is.
A távolsági csókgépet a kínai Changzhou Vocational Institute of Mechatronic Technology (Changzhou Mechatronikai Technológiai Szakképző Intézet) szabadalmaztatta. Jiang Zhongli, a vezető feltaláló azt mondta, távolsági kapcsolatban volt barátnőjével, mikor megszületett fejében egy az eszköz ötlete. Bár alapvetően párkapcsolatban élőknek ajánlják, a kínai gép azt is lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy névtelenül, idegenekkel is "csókolózhassanak", ha az alkalmazásban egymásra találnak, és kedvelik is egymást. Lehetőség van előre rögzített, virtuális csókot is feltölteni más felhasználók számára, akik letölthetik azt, és megtapasztalhatják, hogy csókol a feltöltő.
Bár a találmány furcsának és újdonságnak tűnhet, egy malajziai cég már 2016-ban piacra dobott egy hasonló eszközt, Kissinger néven, igaz, valósághű ajkak helyett ez a csókgép csupán érintésérzékeny szilikonpárnával rendelkezett. Kínai változatához hasonlóan, ez az eszköz is képes a partner ajkai által kiváltott nyomást, és hőmérsékletet, sőt a csók hangját is közvetíteni a kiegészítőhöz tartozó alkalmazáson keresztül.
A kínai, Twitterhez hasonló, Weibo nevű közösségimédia-felületen a jelenleg 41 dollárba (mintegy 15 ezer forintba) kerülő csókgépet nagy érdeklődés övezi, amiről a rövid időn belül elért, több százmilliós megtekintés tanúskodik. A vélemények persze megoszlanak: sokan látják az eszköz vicces oldalát, mások azonban „vulgárisnak” és „hátborzongatónak” minősítették. Néhányan aggasztónak tartják azt is, hogy kiskorúak is megvásárolhatják és használhatják az eszközt. Így, vagy úgy, igény mindenesetre úgy tűnik, van a távcsókológépre, ugyanis a forgalmazója szerint havonta körülbelül 100 darabot eladnak belőle.
(Borítókép: Taobao)