A Facebook az új Nagy Testvér, de túljárhatunk az eszén

2019 / 11 / 14 / Perei Dóra
A közösségi óriás kétmilliárd felhasználó megosztását, lájkját és kattintását követi, most pedig kiderült, hogy titokban használja az iPhone kameráját, miközben görgetjük a hírfolyamot. A cég szerint aggodalomra semmi ok, de láttunk mi már karón varjút...

A személyiségi jogi problémák nem ismeretlenek a Facebook körül, bár a mostani eset állításuk szerint csak egy sima szoftveres bug, amit minél hamarabb kijavítanak. Az ígéret szép szó, de a jelenség ettől függetlenül elég para; egy webfejlesztő ugyanis teljesen véletlenül kiszúrta, hogy a Facebook iPhone és iPad eszközökön futó applikációja a hírfolyam görgetése közben titokban aktiválja a hátlapi kamerát.

Eleinte úgy tűnt, hogy ezúttal valóban egy bugról van szó, és nem feltétlenül a vállalat hibájából. A tapasztalatok alapján a hiba minden iOS 13.2.2 rendszerrel működő eszközön reprodukálható, iOS 13.1.3 alatt viszont elvileg nem. Ehhez képest valaki mégis az iOS 12.4.1-es iPhone 7 Plus telefonon szembesült a problémával.

A Facebook azóta reagált az esetre, közleményben azt írták, hogy a kéretlen bug egy korábbi hibajavításnál keletkezett még a múlt héten. Guy Rosen, a vállalat adatbiztonsági osztályának vezetője jelezte, hogy az App Store-ban elérhetővé teszik a javítást, majd hozzátette: se plusz fotók, se videók nem szivárogtak ki a felhasználók eszközeiről. A thenextweb szakértői már két éve figyelmeztettek, hogy az iPhone-okon futó Facebook alkalmazás akaratunk ellenére felvételeket készíthet rólunk, ha hozzáférést kap a telefon kamerájához. (A hozzáférést megtagadók nem is tapasztalták a mostani hibát.) Mark Zuckerberg szerint a legjobb védekezés, ha leragasztjuk a telefon kamerájának a lencséjét. Valahogy így:

Ami a tiltást illeti, így lehet egyszerűen visszavonni az okostelefon Facebook alkalmazásának hozzáférési engedélyét a kamerához; Androidon nyissuk meg a telefonon a Beállítások/ Alkalmazások/ Facebook menüpontot, görgessünk az Engedélyek opcióhoz, és kapcsoljuk ki a kamerát. iPhone-on lépjünk a Beállítások/ Facebook/ Beállítások/ Fényképezőgép menüponthoz és állítsuk a tolókát szürkére.

(Fotók: thenextweb, Unsplash)


Valentin-napra ketten a MOJO-val. Páros ajánlat – kapcsolódjatok a zene hullámain!
Megérkezett az egerek új királya – kipróbáltuk a Logitech MX Master 4-et
Megérkezett az egerek új királya – kipróbáltuk a Logitech MX Master 4-et
A Logitech előállt az eddigi legkomolyabb eszközével, amit kreatív profiknak szántak. Az MX Master 4 nem egy egyszerű egér, hanem egy precíziós műszer, ami haptikus visszajelzéssel és okos funkciókkal teszi gördülékenyebbé a napodat. Kipróbáltuk, és nem gondoltuk volna, hogy egy egér ennyire megváltoztatja az életet.
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Megérkezett a Honor Magic8 szériája, hogy a Pro modell AI-vezérelt kamerájával és a Lite változat szinte elpusztíthatatlan, háromnapos üzemidőt garantáló kialakításával tegyen rendet az okostelefonok piacán.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.