Ezek az atmoszférák lényegében hatalmas, sűrű gázgömbök, amelyeket az önmagukat anyaggal tápláló, energiát kibocsátó szupermasszív fekete lyukak világítanak be. Egy nemzetközi kutatócsoport újravizsgálta a titokzatos „kis piros pontokat”, amelyeket először 2022-ben észleltek, és amelyek meghökkentően érettnek tűntek mindössze 500–700 millió évvel az ősrobbanás után – akkor úgy gondolták, hogy nagyjából olyan fejlettségűek lehetnek, mint a 13,6 milliárd éves Tejút. Ez elég megdöbbentő az univerzum ezen korai időszakában. Az is biztosnak tűnt, hogy ha ezek valóban normál, kompakt galaxisok lennének, csillagaiknak elképzelhetetlenül sűrűn kellene összezsúfolódniuk.

„Egy ilyen galaxis éjszakai égboltja káprázatosan fényes lenne” – jegyezte meg egy kutató.

A rejtély tisztázására a csapat 2024-ben a JWST-vel 4500 távoli forrás színképét – vagyis a fény hullámhossz szerinti eloszlását – rögzítette. 2024 júliusában egy különösen szélsőséges példányra bukkantak, a „The Cliff”-re, amely olyan messze van, hogy a fénye 12 milliárd év alatt ért el hozzánk. A színkép alapján The Cliff egyetlen központi szupermasszív fekete lyukból áll, amelyet viszonylag hideg hidrogéngázból álló, kolosszális gubó burkol be; ennek a buroknak a színképe a hideg csillagatmoszférákéra emlékeztet (de valójában nem az).

„Valójában gyakorlatilag egyetlen, gigantikus, nagyon hideg csillagról van szó” – mondta Joel Leja, a tanulmány társszerzője.

Az Astronomy & Astrophysics folyóiratban megjelent munka szerint ezek a „fekete-lyuk-csillag”-szerű objektumok a ma ismert galaxisokat lehorgonyzó óriási fekete lyukak növekedésének korai szakaszát jelenthetik – ez azt is megmagyarázná, miként jelenhettek meg ilyen hamar ezek a hatalmas „motorok”. A JWST további megfigyelései azt vizsgálják, mennyire sűrűek ezek a gubók, és milyen intenzíven táplálják a központi fekete lyukat. Ahogy Leja fogalmazott: „Az univerzum sokkal furcsább, mint el tudjuk képzelni… még mindig tartogat számunkra nagy meglepetéseket.”