A Nature folyóiratban nemrégiben közzétett tanulmány szerint a perucetus colossusnak elnevezett cetféle feltárt részleges csontváza 13 csigolyából, négy bordából és egy csípőcsontból állt, ami alapján megállapították, hogy az állat a jelenleg is élő, legnagyobb élőlénynek számító kék bálnánál kétszer, háromszor is többet nyomhatott. Annak ellenére, hogy a mai, 25 méteres hosszúságot is elérő rokonánál valószínűleg néhány méterrel rövidebb testhosszal rendelkezett, sűrűbb és nehezebb csontozata miatt jóval nagyobb súlyú volt. A csontváznak ez a fajta megvastagodása és elnehezülése - amelyet pachyosteoszklerózisnak is neveznek -, egyetlen élő cetnél sem fordul elő, a ma élő állatok közül főként olyan nagytestű vízi növényevő emlősökre jellemző, mint például a lamantinok, a tengeri tehenek és a dugongok, mondta a CNN-nek Giovanni Bianucci, az olaszországi Pisai Egyetem földtudományi tanszékének paleontológiai docense, a tanulmány egyik szerzője.

A 30 afrikai elefánt súlyát is meghaladó, 40 millió évvel ezelőtt élő cet hatalmas tömege miatt valószínűleg lassan úszott, rugalmas testének hullámszerű mozgatásával. A kutatók szerint a perucetus súlyával és méretével eleinte a sekély és mozgalmas part menti vizekben való élethez alkalmazkodott, ahol a különösen nehéz csontváz "ballasztként" szolgált a stabilitás érdekében. Miután teljesen alkalmazkodott a vízi élethez, az állat valószínűleg a tengerfenék közelében táplálkozott, csökevényes mellső és még kisebb hátsó végtagjai segítségével járt a homokos talajon.

Nehéz megállapítani, hogy mi alkothatta a hatalmas tengeri emlős étrendjét, a maradványok között ugyanis nem találták meg az állat koponyáját és fogait. A kutatók szerint lehetséges, hogy súlya és lassú mozgása miatt a perucetus növényevő volt a tengeri tehenekhez hasonlóan, ez azonban nem jellemző cetfélékre, amelyeknek mindegyik ismert faja ragadozó. Egy másik elmélet szerint az ősbálna a homokos tengerfenéken élő puhatestűekkel és rákfélékkel táplálkozhatott, mint a mai szürke bálna, de az sem kizárható, hogy dögevő életmódot élt, vagyis elhullott gerincesek tetemeit fogyasztotta el.

A rendkívüli méretű csontokat a perui Ica sivatagos területén fedezték fel 13 évvel ezelőtt, a tanulmány azonban csak a napokban látott napvilágot. Ennek oka főként, hogy a maradványokat egy kemény kőzet alkotta hegy belsejében kellett feltárni, a műveletet pedig a csontok súlya és a sivatagra jellemző időjárási viszonyok sem könnyítették meg. A gigantikus teremtmény neve felfedezésének helyére, Perura utal; a "cetus" latinul bálnát; a "kolossós" pedig ógörögül "nagy szobrot" jelent.

(Borítókép: A perucetus colossus csontvázának egyik darabját készítik elő az elszállításra. Forrás: Alberto Gennari)