Feltalálták a jeget, ami sosem olvad el

2021 / 12 / 01 / Bobák Zsófia
Feltalálták a jeget, ami sosem olvad el
Az alternatív jégkocka, ami 90%-ban vízből és 10%-ban hidrogélből áll, a halfeldolgozás és szállítás során elpazarolt víz mennyiségét csökkentheti, de otthon is hasznos lehet, mivel tucatnyi alkalommal lehet újrafagyasztani a kórokozók megjelenése nélkül.

A Davis-i Kalifornia Egyetem professzora, Gang Sun, a halak és más tengeri élőlények feldolgozása során felhasznált nagy mennyiségű jég kiváltásának céljából kezdett kísérletezni a jégkockahelyettesítő anyag fejlesztésével, mivel, elmondása szerint, a gyorsan olvadó jég nem csak a vízpazarlás miatt jelent problémát, hanem a kórokozókat is terjeszti a feldolgozótelepeken vagy a piacokon. Az Eurofish Magazin leírása szerint a halak megfelelő és gyors lehűtése rendkívül fontos a bomlás során gyorsan szaporodó baktériumok által okozott károk redukálása érdekében, minden egyes hűtés nélkül töltött óra a frissen kifogott hal esetében egy nappal rövidíti meg az eltarthatósági idejét.

Nem mindegy azonban, hogy milyen típusú és nagyságú jeget használnak a hűtéshez,

mivel arra is tekintettel kell lenni, hogy a jég ne rongálja a vele kontaktusba kerülő hal bőrét. Az újrafelhasználható jégkockák könnyedén méretre vághatóak és sokkal tovább megőrzik hűtési képességüket, így alkalmasak lehetnek arra, hogy új megoldást kínáljanak a jég kiváltására.

A környezet védelme érdekében a többször felhasználható jégkockákat olyan anyagból alakították ki, amelyet a kockák élettartama végén akár a szemetesbe is lehet dobni vagy a komposztba keverni, mivel nem tartalmaz szennyező összetevőket. A zselés állagú jégdarabok nagyobbrészt vízből állnak, amelyhez különböző, stabilitást adó kiegészítőket kevertek a kutatók, majd különféle fagyasztási módszerekkel kísérleteztek, hogy teszteljék a struktúra stabilitását.

A tesztek alapján az anyag tíz felmelegedési és újrafagyasztási ciklus alatt sem vesztette el teljesen a hűtési képességét, vagyis sokszor felhasználható, anélkül, hogy a kórokozók elszaporodásától kellene tartani az alkalmazása során. A jégkockák nagyjából 13 órán át tartják meg alacsony hőmérsékletüket, utána csak gyorsan le kell őket öblíteni újrafagyasztás előtt, hogy baktériumok ne kerüljenek a felületükre. A kutatók szilárd jégnek vagy zselés jégkockának hívják az egyébként tapintás alapján, felmelegedett állapotban puha anyagot, amely a hőmérsékletváltozás hatására változtatja a színét és akár tíz kilogrammos terhelést is elbír, anélkül, hogy módosulna a formája.

A szabadalmaztatás után a kutatók nem csak a halfeldolgozó iparban való felhasználásra szánják az olvadásmentes jeget, hanem bármilyen más olyan alkalmazáshoz, ahol hagyományosan jégkockákkal oldják meg a hűtést.

(Fotó: Gregory Urquiaga/UC Davis)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.