A tudósok végre megfejtették annak a szürke foltnak a titkát, amely időnként az északi fény, az aurora borealis mellett jelenik meg az éjszakai égbolton. Mindez a kameratechnológia fejlődésének köszönhető – így ugyanis élesebb és részletesebb képek készülhetnek az égi jelenségekről – írja az Interesting Engineering.
A Calgary Egyetem kutatócsoportja Dr. Emma Spanswick vezetésével a Nature Communications folyóiratban publikálta eredményeit. A tudósok a jelenséget tehát „strukturált kontinuum emisszióként” azonosították, amely az északi fényhez kapcsolódik. Spanswick így írta le a felfedezést:
„Láthatjuk a dinamikusan változó zöld aurórákat, néha piros árnyalattal a háttérben, és egyszer csak feltűnik egy strukturált, szürke vagy fehér tónusú folt, amely szintén az aurórával áll kapcsolatban. Az első kérdésünk természetesen az volt: mi ez?”
Ezt a különös, fehéresszürke foltot már korábban is észlelték, de tudományos magyarázatot eddig nem találtak rá. A kutatás szerint ez a jelenség „egyértelműen egyfajta hőforrásként” működik. A kutatók úgy vélik, hogy az aurorák olyan plazmafolyamatokat tükröznek, amelyek hatalmas energiát szabadítanak fel, és több ezer kilométer távolságban zajlanak, miközben jelentős hatást gyakorolnak a poláris ionoszférára.
Az áttörést a digitális képalkotó technológia fejlesztése tette lehetővé. A modern, kereskedelmi forgalomban is elérhető érzékelők forradalmasították az aurorák részletes vizsgálatát, lehetővé téve mind a tudósok, mind az amatőrök számára, hogy valósághű, színes fényképeket készítsenek az éjszakai égboltról. Spanswick hangsúlyozta, hogy ezek az új technológiák milyen jelentős mértékben javították az aurorák megértését. A kutatók spektrális mérések alapján elemezték az emissziók térbeli szerkezetét, spektrumát és az aurorális dinamikába való beágyazottságát. Így jutottak arra a következtetésre, hogy az aurorális folyamatok kölcsönhatásban állnak a plazmával és a semleges légkörrel, ami eddig nem ismert komplexitást eredményez a középtávú mérettartományokban.
A kutatócsoport munkája a kontinuum emisszió iránti megújult érdeklődéshez kapcsolódott, amelyet a STEVE (Strong Thermal Emission Velocity Enhancement) néven ismert, hosszú, világító lila szalag felfedezése és megfigyelése indított az útjára. Spanswick úgy magyarázta, hogy az általuk vizsgált jelenség és a STEVE között hasonlóságok figyelhetők meg, mivel mindkettő halvány lila vagy szürke árnyalatú struktúraként jelenik meg. Különbség is akad azonban köztük: bár a két jelenség spektrális szintje hasonló, a most vizsgált emisszió a dinamikus aurórákkal áll összefüggésben, és szinte beléjük ágyazódik, ezért nehezebb felismerni. Ezzel szemben a STEVE elkülönül az aurórától, és egy jól látható, széles sávként ível át az égen.
(kép: az aurora borealis képei, amelyek a strukturált kontinuum emissziót mutatják, forrás: A Természettudományi Kar kutatócsoportja)