Ha valaki nekünk szegezné a kérdést, miszerint ki honosította meg a magassarkú cipőt Európában, legtöbben bizonyára valamelyik híres divattervezőre tippelnénk. A történelmi feljegyzések azonban másról árulkodnak; először a kilencedik századi perzsa lovagok viselték, hogy stabilabban ülhessenek lovaikon, hiszen a cipő nem engedte kicsúszni lábukat a kengyelből. A perzsák 1599-es európai útjuk során aztán az egész kontinensen népszerűsítették a viseletet. A díszes topánkák viselete azonban jó darabig csak a tehetősek kiváltsága volt, így nem csoda, hogy azok rövid idő alatt egyfajta státusszimbólummá váltak.

A divat természetesen az uralkodói réteget sem hagyta érintetlenül; XIV. Lajos francia uralkodó nagy cipőgyűjtő hírében állt elsősorban azért, mert a korabeli férfiakhoz képest túl alacsony volt, amit így kívánt kompenzálni. Bár mi tagadás, a túlzások sem álltak távol személyétől, ugyanis egy napon kitalálta, hogy háborús jeleneteket festet magassarkúira, a sarkak színe pedig kizárólag tűzpiros lehet, ezzel is kifejezve uralkodói előkelőségét. Később aztán másoknak is engedélyt adott a piros sarkak viselésére, de persze csak a legfelsőbb körökben. Így a kívülállóknak elég volt csak egy pillantást vetni a magassarkúkra, hogy megtudják, kihez tartoznak.

Történészek szerint az ego volt az elsődleges ok, amiért az európai gazdag férfiak körében elterjedhetett a magassarkú viselése, hiszen bennük sokkal daliásabbnak tűntek mint egyébként.

Nagyjából az 1600-as évek végén a trend a nők között is elterjedt, akik így akarták kifejezni egyenlőségüket. A piacra beszivárogtak a gazdagabbaknak gyártott, flancos és drága cipők olcsó replikái, így viselését egyre többen megengedhették maguknak. Ezt persze az arisztokrácia sem hagyhatta szó nélkül, és státusszimbólumok megőrzése érdekében még magasabb sarkú cipőket rendeltek a cipészmesterektől. Tegyük hozzá, hogy akkoriban nem ez volt az egyetlen mozgalom, a nők ugyanis előszeretettel viseltek férfiruhákat is, sőt sokan frizurájukat is fiúsra vágatták.

Hogy fenntartsák a nemi egyenlőtlenséget, a tizennyolcadik század végétől kezdve a férfiak lassacskán elhagyták a magassarkút.

Plusz ekkor már a férfiak jellemzően vastagabb, míg a nők vékonyabb sarkú lábbeliket hordtak. A magassarkú népszerűsége aztán jó időre a nőknél is alábbhagyott, leginkább a korabeli rossz útviszonyok miatt. Ám az infrastruktúra fejlődésével, valamint a fényképezőgép elterjedésével ismét a mindennapok része lett. Elizabeth Semmelhack, a torontói Bata Cipőmúzeum kurátora szerint az aktfotósok látták meg elsőként a lehetőséget a magassarkú, a nők és a vágykeltés között; a kamera megjelenése után egyre több magassarkút viselő nőt lehetett látni a képeslapokon és egyéb felvételeken. Persze ezek még korántsem hasonlítottak azokra a darabokra, mint amilyeneket mondjuk Marilyn Monroe viselt. Azóta a magas sarkú cipők hol eltűnnek, hol ismételten felbukkannak az aktuális trendek között, kivéve a pornóiparban, ahol népszerűségük napjainkban is töretlen.

(Fotó: Getty Images Hungary, Pixabay)