Fizikai formában is megjelenhet az asztalunkon a ChatGPT

2024 / 01 / 03 / Bobák Zsófia
Fizikai formában is megjelenhet az asztalunkon a ChatGPT
Testet (vagy legalábbis fejet) ad a chatbotoknak egy furcsa eszköz.

A Zero Distance cég Wehead nevű terméke sajátos megoldást kínál napjaink egyik újszerű problémájára: a videochaten kommunikáló emberek közti távolság látszatát egy egyedi kialakítású berendezéssel csökkenti, hogy megadja a fizikai közelség illúzióját és enyhítse az elidegenedés érzését a beszélgetőpartnerek számára. Az eszközben nem használnak olyan különleges technológiai megoldásokat, mint például a Google a Project Starline-ban vagy a Proto a Proto Epicben, amelyek hologramos fülkéket készítenek ugyanezen célból, a Wehead terméke inkább egy sokkal egyszerűbb utat követ és a kijelzők kombinálásával éri el a háromdimenziós hatást.

A tervezők több kijelző egymásra helyezése révén igyekeznek megteremteni a térbeli megjelenés benyomását, emellett a videochaten bejelentkező fél a kijelzőket irányítani is tudja, pontosabban a berendezés az ő mozdulatai alapján fordul egyik vagy másik irányba, így a beszéd mellett a metakommunikációs kifejezésekre is lehetőség nyílik a társalgás során. A Wehead ezzel a módszerrel elméletileg dinamikusabb és élethűbb kommunikációs csatornát biztosít, mint amilyet a laptopok és mobilok képernyőin keresztül zajló megbeszélések nyújtani tudnak, főként, hogy az eszköz egy emberi fej formájával és méretével rendelkezik, vagyis látványban utánozza a felhasználó fizikai megjelenését.

A Weheadet korábban a videochatekhez alkalmazható berendezésként mutatták be, amelyen keresztül élvezetesebbé és érdekesebbé válhatnak az online meetingek, de nemrégen elkészült a termék újabb verziója, amit már a mesterséges intelligencia kivetüléseként szolgál. A berendezésen immár MI alapú virtuális asszisztensek is bejelentkezhetnek, hogy kézzelfoghatóbb formában legyenek jelen az emberek életben, ne csak testetlen hangokként vagy szövegekként. A ChatGPT és egyéb chatbotok így arcot kaphatnak és szemtől szembe kerülhetnek a felhasználókkal, anélkül, hogy komplex robottestbe kellene helyezni őket. Specifikációk tekintetében a Wehead ChatGPT modellje 512 Gb memóriával, 8 magos processzorral és négy 1440 pixeles dinamikus AMOLED kijelzővel, valamint több kamerával és mikrofonnal van felszerelve, a kijelzők pedig horizontálisan 320 fokban, míg vertikálisan 70 fokban mozgathatóak.

A Wehead ChatGPT nagy hátulütője (amellett, hogy a háromdimenziós hatást elég egyedi módon éri el), hogy a cég rendkívül magas árat szabott az eszköznek: 4950 dollárért, azaz több mint másfél millió forintért lehet megvásárolni. Azok előtt azonban, akik nem szeretnék egy átlagos laptop árának sokszorosát költeni a kijelzőrendszerre csak azért, hogy testközelbe hozzák a virtuális asszisztensüket, nyitva áll egy másik opció: a Weheadet ugyanis bérelni is lehet havi 70 000 forintos díjért cserébe.

(Fotó: Wehead)


Így omlott össze az amerikai légi közlekedés a Crowdstrike-leállás miatt
Így omlott össze az amerikai légi közlekedés a Crowdstrike-leállás miatt
Péntek reggel egy frissítési hiba miatt kritikus rendszerek tömkelege mondta fel a szolgálatot világszerte, ami a bankok, kórházak és médiavállalatok mellett több légitársaságnál is komoly fennakadásokat okozott.
Szinte profi dizájnernek érezhetjük magunkat a Microsoft legújabb AI-eszközével
Szinte profi dizájnernek érezhetjük magunkat a Microsoft legújabb AI-eszközével
A Microsoft a napokban mindenki számára elérhetővé tette a Designer nevű szolgáltatást, ami az OpenAI képgenerátorának képességeit kihasználva tervez meg nekünk szinte bármit üdvözlőlaptól az emojikig.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.