A permafroszt – vagyis a legalább két egymást követő évben fagyott talaj – az északi félteke szárazföldjeinek nagyjából egyötödét borítja, helyenként 600 méternél is mélyebbre nyúlik. Olvadáskor a táj megrogy: házak süllyednek meg, utak repedeznek, erdők dőlnek meg, sőt a tengerfenéken is víznyelők keletkezhetnek. Az olvadás hatalmas szénkészleteket szabadít fel, növelve a CO₂- és metánkibocsátást, ami önmagát erősítő felmelegedési visszacsatolást indíthat. A 2016-os szibériai lépfene-járványt feltehetően egy felengedett, évtizedek óta jégbe zárt tetem okozta – jó példa arra, hogy a régóta szunnyadó mikrobák is újraéledhetnek (a legtöbb ártalmatlan, de nem mind az).
Vissza a cikkhez