Origami kerék
A modern kerekek egy szintén rendhagyó verziója viszont létezik és már tesztelték is: ez az origami transzformer, ami két különböző méret között tud váltani tetszés szerint akár haladás közben is. A nagy teherbírású átalakítható kerék nevű eszköz egy stabil struktúrára integrált membránrétegből áll, ami flexibilis, így a kerék a membrán nyújtása, illetve felfúvódása által növelni, fordított esetben pedig csökkenteni tudja méretét. A váltást a két méret között elektromos motor és hidraulikus lineáris aktuátor teszi lehetővé. A kerék kisebb állapotában 0,46 méter átmérőjű, nagyobban 0,8 méteres - előbbi használata a simább utakon hatékony, ahol nagyobb sebességre lehet váltani, a nagyobb méret alkalmazása a nehezebb, rögösebb terepen előnyös. Legfontosabb jellemzője a keréknek, hogy nagy terhet bír el, a tesztek szerint legalább 1000 kilogrammal lehet terhelni. A dél-koreai kutatók által 2021-ben bemutatott találmány igazi formabontó újdonság lehetne, de csak kutatási célokra használták, tömeggyártásra nem került.
Vissza a cikkhez