Öt mód a kerék újrafeltalálására - a lebegő gömbtől a transzformerig

2024 / 05 / 31 / Bobák Zsófia
Öt mód a kerék újrafeltalálására - a lebegő gömbtől a transzformerig
A kerék az emberiség többezer éves, jól működő találmánya, ami nélkül az élet elképzelhetetlen lenne. A mérnökök azonban sosem dőlhetnek hátra elégedetten, még ezen az alapvető eszközön is van mit változtatni.

Az emberiség mai, modern életében az egyik legalapvetőbb használati eszköz a kerék, ami nélkül az utazás, főként hosszú távon, elképzelhetetlen lenne. Azt a történészek és archeológusok sem tudják biztosan, hogy hogyan is zajlott a kerék feltalálása, melyik korban jutott először eszébe az elődeinknek a tengely ötlete és mennyi időbe telt, mire kikísérletezték a megfelelően működő verziót, amiben a tengely elég stabil, strapabíró és a kerék elég könnyedén gördülő volt ahhoz, hogy jól működjön a használat során, de annyi biztos, hogy hagyományosan az első kerék megjelenését körülbelül időszámításunk előtt 3500-ra teszik. Az egyik magyarázatát a későinek tűnő felbukkanásnak a kerék kialakításához szükséges szerszámok adják, a kifinomultságot igénylő megmunkáláshoz ugyanis egyes teóriák szerint olyan speciális eszközökre volt szükség, amit korábban nem ismertek vagy nem tudtak előállítani, másrészt bizonyos területeken egyszerűen nem vették nagy hasznát a keréknek közlekedés és szállítás során, ez lehet az oka például, hogy Dél-Amerikában, a maják, inkák és aztékok körében csak jóval később terjedt el a kerék alkalmazásának szokása, miután az európaiak ide is magukkal vitték a technológiát.

A kerék olyan jól bevált, hogy ma már a legtöbb földi közlekedési, illetve szállítóeszközön megtalálható, de a fejlesztése és módosítása állandó munkát ad a mérnököknek, akik időnként egészen extrémnek tűnő verzióit alkotják meg a használati eszköznek. A variációk egy témára kifogyhatatlan forrását jelentik az innovációnak, még ha a bejelentések a kerék újrafeltalálásáról némileg túlzóak is, elvégre a végeredmény mindig ugyanaz: egy kerek, gördülő objektum, ami az előrehaladást segíti elő a járműveken. Néha még más bolygókon is.


Felülmúlhatatlan karácsonyi tipp – ezzel biztosan nem lősz mellé
Felülmúlhatatlan karácsonyi tipp – ezzel biztosan nem lősz mellé
Az ideális ajándék praktikus, elegáns, és valóban hasznos – pont, mint a Braun S9 Pro+ elektromos borotva.
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Az internetes csalások és kártevők világa minden eddiginél kifinomultabbá vált, a védtelen felhasználók pillanatok alatt áldozattá válhatnak. Az óvatosság önmagában nem elég.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.