Három meghatározó esemény, ami január 23-án történt a világban

“Dr. Slipher. Megtaláltam az Ön X-bolygóját!”

Ezzel a felkiáltással állított be Vesto Melvin Slipherhez, a Lowell Obszervatórium akkori igazgatójához 1930. február 18-án a huszonkét éves Clyde Tombaugh, aki néhány perccel azelőtt bizonyosodott meg róla, hogy végre sikerült a nyomára akadni a régóta keresett égitestnek. Az X-bolygót azóta már más néven ismerjük: a kérdéses bolygó ugyanis a Plútó, amelyet már az 1800-as évek óta intenzíven kutattak a csillagászok. A Naprendszer kilencedik bolygójának vadászatát a fiatal Tombaugh olyannyira komolyan vette, hogy 1930 januárjára már egy millió csillagot vizsgált meg a titokzatos égitest utáni nyomozás érdekében, és februárban néhány korábban készített fotólemezen rátalált a döntő bizonyítékokra. Az egyik korábbi felvételt január 23-án rögzítette, ezen sikerült felfedeznie egy fényes pontot, ami a későbbi felvételeken már arrébb vándorolt - az objektum mozgásából pedig ki lehetett következtetni a legfontosabb jellemzőit, például, hogy egyenletes, távoli pályán halad a Naprendszer külső régiójában.

(Forrás: The Planetary Society, Fotó: Lowell Observatory Archives )

Vissza a cikkhez

Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.