A vulkanológia általános törvényszerűségei szerint egy kitörési ciklus végén a magmakamrában maradó izzó kőzetolvadék a nyomás csökkenésével lassan hűlni kezd, majd megszilárdulva végleg elzárja a tűzhányó belső járatait. Az izlandi Thríhnúkagígur – melynek neve magyarul „Háromcsúcsú krátert” jelent – azonban látványosan szembemegy ezzel a szabállyal, és egyedülálló ablakot nyit a bolygó belső folyamataira.
A Reykjavíktól alig harminc kilométerre fekvő vulkán legutóbbi, nagyjából 4500 évvel ezelőtti aktivitása során ugyanis a magma nem maradt a kamrában, hanem ismeretlen okból visszahúzódott a mélybe, hátrahagyva egy hatalmas, üresen kongó barlangrendszert.
A jelenséget Haraldur Sigurdsson neves vulkanológus egy szemléletes hasonlattal úgy írta le, mintha valaki egyszerűen kihúzta volna a dugót a lefolyóból, és a folyékony kőzet távozott volna a rendszerből. A tudomány mai állása szerint a magma valószínűleg mélyebbre, a földkéreg alsóbb rétegeibe szívódott vissza, ami rendkívül ritka forgatókönyv a vulkáni működés során. Ennek köszönhető, hogy 2012 óta a kutatók mellett a civilek is betekintést nyerhetnek abba a „csővezetékbe”, amely egykor a felszínre szállította a pusztító erejű lávát.
A leereszkedés technikai megvalósítása is figyelemreméltó, hiszen a látogatókat egy nyitott ipari felvonóval juttatják le a 210 méteres mélységbe. Összehasonlításképpen: ez a távolság több mint kétszerese a New York-i Szabadság-szobor teljes magasságának. Odalent egy több mint háromezer négyzetméteres csarnok tárul fel, amelynek falai a geokémiai folyamatok és a szélsőséges hőhatások eredményeként valószínűtlen színekben pompáznak. A kénes gázok sárgára és narancsra festették a kőzetet, a leváló rétegek pedig mélykék és indigó árnyalatokat hagytak maguk után. A látványt tovább árnyalják a falakon megtelepedő különleges mikroorganizmusok, amelyekről a biológusok egyelőre csak kevés információval rendelkeznek.
A kamra mélyén tapasztalható atmoszféra olykor megtévesztő lehet, ugyanis a látogatók néha felszálló gőzpárát láthatnak a sötétebb sarkokban. Ez azonban nem egy közelgő kitörés előjele, csupán a beszivárgó csapadékvíz párolog el a barlang megvilágítására használt lámpatestek melegétől. A biztonságot tovább növeli, hogy a Thríhnúkagígur geológiai értelemben nyugalmi fázisban van. Bár az elmúlt 50 ezer évben három nagyobb kitörési periódust is azonosítottak a területen, a legidősebb rétegek pedig még abból az időből származnak, amikor Izlandot vastag jégpáncél borította, jelenleg nincs jele annak, hogy a magmakamra újra aktivizálódna.
A helyszín tudományos jelentőségét fokozza, hogy a vulkán közvetlenül a Közép-Atlanti-hátság törésvonala felett helyezkedik el. Ezen a ponton az eurázsiai és az észak-amerikai tektonikai lemezek folyamatosan távolodnak egymástól, ami elméletben fokozott szeizmikus kockázatot jelentene. A Thríhnúkagígur gyomrában azonban jelenleg a csend az úr, lehetővé téve a szakemberek számára, hogy közvetlen közelről tanulmányozzák a bolygó belső szerkezetét és a hialoklasztit kőzetek képződését, amelyek akkor jönnek létre, amikor a forró láva és a jég hirtelen találkozik.
(Forrás: LiveScience, fotó: Getty Images)
Ez is érdekelhet:
