Ginny, a kísérleti gép, ami csak két órát repült, de egyből legendává vált

2025 / 09 / 04 / Bobák Zsófia
Ginny, a kísérleti gép, ami csak két órát repült, de egyből legendává vált
Az első légi jármű egy idegen bolygón.

Az Ingenuity helikopter a Perseverance roverrel együtt érkezett a Marsra 2021 elején, ahol a Jezero-kráter térségét térképezték fel együttesen. A helikopter tulajdonképpen csak kísérte a marsjárót, a céljuk a Marson nem ugyanaz volt, de mégis közel kellett maradniuk egymáshoz, mert a kis légi jármű csak a roveren keresztül tudott kommunikálni a földi irányítóközponttal.

A helikopter, amit Ginny-nek becéztek, kísérleti jármű volt

- nem végzett tudományos munkát, nem szerelték fel megfigyelőeszközökkel és műszerekkel, feladata abból állt, hogy repülnie kellett, ezt pedig tökéletesen végre is hajtotta, összesen 72 alkalommal. Az Ingenuity volt az első helikopter a Marson (illetve az első helikopter bármilyen más bolygón a Földön kívül), ezért nem lehet azt mondani, hogy rekordot döntött az általa megtett közel 17 kilométerrel, de az biztos, hogy messze túlteljesítette az elvárásokat, mivel eredetileg csak 5 tesztrepülést terveztek vele.

A jármű végül 3 éven át szállt fel újra és újra a Marson, mialatt körülbelül 2 órát töltött a levegőben, majd 2024. január 18-án megtette utolsó útját is. Az Ingenuity az egyik rotorja sérülése miatt fejezte be karrierjét, de a jövőben újabb generációs utódai követhetik majd a Marson. A NASA 2024-es videójában nyomon követhetjük a teljes útját a bolygón.

(Fotó: NASA/JPL)

Az Ingenuity-nek valóban sikerült forradalmasítani a marsmissziókat és megnyitni az utat a helikopterek előtt a bolygón Az első marsi helikopter olyan jól teljesített, hogy a jövőbeli missziók során rendszeresen alkalmazhatnak repülő járműveket a távoli bolygón.


A takaró alatt is rengeteg TECHNOLÓGIAI KALAND vár, nézz körül, hol tart ma a SZEXIPAR, és tedd az idei karácsonyt emlékezetessé!
Nézz körül a Vágyaim.hu kínálatában, használd a PLYR20 kuponkódot és legyen az idei karácsony olyan, mint még soha!
A jövő, ahol 100 az új 60 - a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk
A jövő, ahol 100 az új 60 - a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk
Titkos fegyver az öregedés ellen - forradalmi szolgáltatás, ami Magyarországról indult
Űrbányászat és energia a világűrből
Űrbányászat és energia a világűrből
A világűr ma még a tudósok és űrmérnökök terepe, de száz év múlva a bolygónk iparának jelentős része már nem a Földön, hanem a Föld körül vagy azon túl fog zajlani.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.