Gombnyomásra változtatja meg a színész életkorát a Disney MI-je 2022 / 12 / 07 / Felkai Ádám

A digitálisan visszafiatalított (ritkábban „öregített”) színészek ma már a mozi és a tévésorozat-gyártás általános gyakorlatát képezik. A több fontos szellemi tulajdonnal a zsebében pedig a Disney a tartalomgyártás egyik főszereplője – így nem csoda, hogy – mint arról a vállalat is beszámol – csak 2022-ben 12 filmben és sorozatban került elő ez a technológia. Eddig azonban a bevett gyakorlat az volt, hogy a 2 dimenziós képeket kockáról kockára alakították át – ami még képzett, tapasztalt művészekkel is hosszas folyamat. Ezen segít a héten bejelentett FRAN (Face Re-Aging Network), amely a Disney elmondása alapján egy olyan neurális hálózat, ami automatikusa alakítja át a színészek életkorát, a végeredmény pedig már egyből „produkcióképes”. FRAN egy többlépcsős, gépi tanulási folyamat részeként született meg: először is, a csapat a StyleGAN2 nevű programmal véletlenszerűen generált több ezer, 18 és 85 év közötti arcot. Az adatbázis létrehozása után a gépi tanulási eszközök öregítették és fiatalították vissza ezeket a mesterséges portrékat, amelyeket aztán már a végső neurális hálózatba, a FRAN-ba tápláltak be. Innentől kezdve a FRAN már automatikusan elvégzi a teendőket a képeken, és a művészeknek mindezt csak finomhangolniuk kell. Forrás: Popular Mechanics
A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék
A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék

A karácsonyi ajándékozás az egyik legnehezebb műfaj. Na nem azért, mert ne lenne miből választani… épp ellenkezőleg! Sok a lehetőség, közben sok az elvárás, mégis valahogy eltűnik a lényeg, mégpedig az, hogy a figyelmünket adjuk. Karácsony előtt mindig ugyanaz a kérdés kering a fejemben: vajon mit adjak annak, akinek tényleg szeretném megmutatni, hogy mennyire fontos nekem?

Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Pontosan erre az időszakra készült: magabiztos, kényelmes és kortalan darabokkal, amelyek egyszerre működnek a hétköznapokban és az elegánsabb alkalmakon is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.