Nem ritka esemény, hogy a hideg téli mínuszokban, veszélyes körülmények között hegyet mászó túrázók időnként tragikus módon lelik halálukat a magaslatokon baleset vagy megbetegedés miatt. Ami a Gyatlov-rejtélyként elhíresült esetet különlegessé teszi, az az elhunytakkal kapcsolatos érthetetlen körülmények: a ruházatuk hiánya, a sátrukon található vágásnyomok, a tény, hogy szemmel láthatólag nem menekültek fejvesztve, mégis alsóneműben hagyták el a táborhelyüket a mínusz harminc fokban, valamint a holttestek hiányzó testrészei, és összetört csontjai.

Az eset az utólagos, naplóbejegyzésekből és az egyetlen, még időben visszaforduló, és az esetet túlélő résztvevőjének elmondása alapján összerakott rekonstrukció szerint így történt: az Uráli Műszaki Főiskola diákjaiból és frissen végzett mérnökeiből álló tíz fős csapat (nyolc férfi és két nő) 1959 januárjában túrára indult az Urál hegység északi részére, az Otortyen és Holatcsahl hegy (Halál-hegy) környékére.

A csapat egyik tagja, Jurij Jugyin a lábában keletkező ideggyulladás miatt január 28-án visszafordult, a többiek megkezdték útjukat a hágó felé a helyi őslakos manysi népcsoport területén. Február 1-jén szándékoztak átkelni az 1096,7 méter magas Holatcsahl melletti hágón, de a rossz időjárási körülmények miatt, noha tapasztalt túrázók is voltak közöttük, elvesztették tájékozódási képességüket és kénytelenek voltak nyílt terepen éjszakázni. Aznap éjjel nem esett a hó, így kevés az esélye annak, hogy lavina alakult volna ki,

a kilenc ember mégis, valamilyen oknál fogva az éjszaka közepén elhagyta a sátrat, a legtöbben méghozzá egy szál fehérneműben a farkasordító hideg ellenére.

Miután a túrázók nem érkeztek meg a megbeszélt időpontban Vizsajba, ahova az eredeti cél szerint valamikor február 12-e után kellett volna befutniuk, keresőcsapatot indítottak a felkutatásukra. A csapat 26-án fedezte fel a sátrat, másnap az első holttesteket. Már a sátor állapota is értetlenkedésre adott okot, úgy tűnt ugyanis, hogy azt belülről késsel kihasították. A holttestek helyzete még rejtélyesebb volt: öt fiatalt a táborhelytől egy kilométerre lévő fenyő alatt találtak meg, négyet csak hónapokkal később, a tavaszi olvadások után, egy még távolabbi vízmosás szélén. A fenyő alatti áldozatok közül hárman nem viseltek ruhát, ketten pedig cipőt sem, égési sérüléseik voltak, bőrük narancssárga színeződött, és egyikük orra hiányzott.

A többieken zúzódások, bordatörések és koponyaalapi törés nyomai látszottak, egyikük szemei és egy másikuk nyelve hiányzott. A boncolás megállapítása szerint öt halál oka a kihűlés volt, hárman fizikai sérüléseikbe haltak bele, ezenkívül hat holttesten radioaktivitás nyomait is felfedezték. A kép nem állt össze azzal kapcsolatban, hogy mi is történhetett a szerencsétlenül járt csapattal, az összeesküvés elméleteknek pedig még nagyobb lökést adott az, hogy a szovjet kormány igen hamar, mindössze három hónap alatt lezárta az ügyet ismeretlen (spontán) természeti erőt nevezve meg az eset indoklásaként, majd titkosították az aktákat.

Miután a kétezres években elkészült a Halálhegy-A Dyatlov-rejtély című film és a világot még egyszer bejárata a sokkoló incidens híre, a megújult érdeklődésre való tekintettel az orosz kormány újra elővette az ügyet és másodszor is lefolytatta a vizsgálatokat. 2019 februárjában kijelentették: annak ellenére, hogy legalább hetvenöt teória kering a köztudatban az esettel kapcsolatban, a hatóságok csak a legvalószínűbbeket veszik górcső alá.

Így kimaradt az analízisből az ufó elmélet, a manysi őslakosokat gyilkossággal vádoló magyarázatok, valamint a titkos hadifegyver program elképzelése is.

A hatóságok végül arra a következtetésre jutottak, hogy a tragédia oka lavina lehetett. Részletesebb elemzést azonban nem adtak ennek alátámasztására, így sokak számára még mindig inkább a jeti jelentette a hihetőbb verziót, mint az, hogy a lavinát előidéző körülmények látszólag teljes hiánya ellenére mégis ez lehetett a magyarázat.

Az Oroszországból származó Alexander Puzrin, az ETH Zürich mérnöke és Johan Gaume, a lausanne-i Hó Lavina Szimulációs Laboratórium vezetője az orosz vizsgálat után összeálltak, hogy megfejtsék az eset homályos részleteit, az erről szóló tanulmányuk nemrégen jelent meg a Nature-ben. Elsősorban arra kellett magyarázatot találniuk, hogy mi lehet az oka a lavina késleltetett megjelenésének, a sátor felállítása után ugyanis, amihez mélyen a hóba kellett vágniuk a túrázóknak és ez elméletben elindíthatta a lavinát, még kilenc óra telt el, mire az emberek elhagyták a helyszínt.

Szintén magyarázatra szorult, hogy az aznap éjjeli hóesés hiánya ellenére hogyan gyűlhetett össze elegendő hómennyiség a lavinához, valamint az is, hogy az alacsony szögben ereszkedő lejtőn hogyan indulhatott meg a hógörgeteg, és hogy lehet, hogy egyik áldozat halálát sem fulladás okozta, ami az általános halálok az ilyen jellegű baleseteknél. Az, hogy a lejtő elég meredek volt ahhoz, hogy kialakuljon rajta a hócsuszamlás, már a vizsgálat elején kiderült, szárazhó lavinák előfordulnak 30-45 fokos lejtőkön is, bizonyos tábla lavinák pedig 30 fok környékén gyakoribbak, mint ennél meredekebb oldalakon, annak ellenére, hogy a lavina kialakulásának esélyét, értelemszerűen, növeli a nagyobb esésszög.

A tábla lavina azonban olyan, egybeálló, kemény vagy puha hóréteg, mely lankásabb környezetben tud kialakulni, majd valamilyen erő hatására a kohéziója miatt egy törésvonal mentén egyszerre csúszik meg.

Az Urál hegység Holatcsahl környéki régiójában az alsó réteg valószínűleg nem állt össze, csúszós alapot adva a rátelepedő hótakarónak. Az aznap éjjel fújó erős szelek is hozzájárulhatnak a jegesedéshez. A kutatók számítógépes szimulációi arra utaltak, hogy a hócsuszamlás elég kicsi, nagyjából öt méteres blokkból állhatott, ez egyben megmagyarázza azt is, miért nem találtak a mentőcsapat tagjai 1959-ben semmilyen lavinára utaló nyomot a helyszínen. De még mindig maradt egy fontos kérdés, amire választ kellett találni: mi okozta a szörnyű sérüléseket az áldozatok testén?

A segítség nem várt helyről érkezett, egy Disney meséből. Gaume-ot ugyanis annyira lenyűgözték a Jégvarázs animációs filmnek a hó mozgását bemutató speciális effektjei, hogy megkereste az animátorokat, majd az általuk kifejlesztett kódot átírva létrehozta saját lavina szimulációs modelljét. Ezen kívül felhasználták még a General Motors hetvenes évekbeli, a biztonsági öv teszteléséhez szükséges kísérleteinek eredményeit is, melyek valódi holttesteken bizonyították, hogy a testen milyen komoly sérülések keletkeznek különböző sebességgel, különböző súllyal ütközve, különösen, ha szilárd felület van előttük.

A Holatcsahl hegyen a túrázók az ágyneműt a síléceikre fektették, vagyis, mikor a lavina elérte őket, különösen kemény felülethez ütődött a testük, ez lehetett az ok a súlyos borda -, és koponyatörések mögött. A kutatók modelljei kimutatták, hogy egy viszonylag kis méretű lavina is elegendő lehetett a halálos sérülések kialakulásához.

Eszerint a magyarázat szerint a lavina után az emberek még ki ki tudtak szaladni a sátorból, az épen maradtak magukkal vonszolták sérült társaikat is, majd, miután nem tudtak megfelelő tüzet gyújtani, illetve eltévedtek a sötétben, mindannyiukkal végzett a hipotermia és különböző sérüléseik. A hiányzó szemekért és orrért az arra járó vadállatok lehetnek a felelősek, a radioaktivitásért pedig az egyetemisták lámpáiban található tórium. De végleges, minden kérdésre választ adó lezárással csak az áldozatok tudnának szolgálni, az utólagos vizsgálatok mindig hagynak maguk után kívánnivalót. Ezt maga Gaume is elismeri:

"Ez az új tanulmány nem próbál meg mindenre magyarázatot találni, ami 1959-ben történt, és a Gyatlov-rejtély ügye valószínűleg sosem lesz teljesen lezárva.

Ez a tanulmány egyszerűen egy valószínű leírását adja az eseményeknek, melyek végeredményben a Holatcsahlál történt halálokhoz vezettek."

És hogy mi lesz a sorsa az ufó és jeti teóriáknak? A kutató szerint van rá esély, hogy ezek is tovább élnek majd, elvégre "az emberek nem akarják, hogy lavina legyen. Az túl normális."

(Fotó: Wikimedia Commons, az esetről ezen az oldalon láthatunk több képet)

Ez is érdekelhet:

A világ legrövidebb háborúja 38 percig tartott A világ legrövidebb háborúját 1896. augusztus 27-én vívták, délelőtt 9.02 és 9.40 között. Ha ez úgy hangzik, mint egy csavaros Rejtő Jenő-krimi felütése, akkor nem is járunk olyan messze az igazságtól, hiszen a neves író mindig is szerette egzotikus helyszínekre helyezni a regényei cselekményét. Márpedig a világ legrövidebb háborúja kétségkívül egzotikus helyszínen zajlott.
Egy tévészerelő fagyasztotta le az első embert a világon Robert Nelsonnak sem diplomája, sem szakmai háttere nem volt egy ember lefagyasztásához, helyette belső elszántsága és kíváncsisága hajtotta. A happy end azonban elmaradt.
Amit a Bermuda-háromszög elvesz, sosem adja vissza - Vagy mégis? Aki látta a Steven Spielberg-féle Harmadik típusú találkozásokat, talán emlékszik a jelenetre, amikor a Bermuda-háromszögben eltűnt SS Cotopaxi hajó feltűnik a Góbi-sivatagban. Most úgy tűnik közel száz év után a valóságban is azonosították a roncsot.