Gyűrődik a galaxisunk, most már azt is tudjuk, miért

2020 / 03 / 05 / Felkai Ádám
Gyűrődik a galaxisunk, most már azt is tudjuk, miért
A csillagászok évek óta felfigyeltek arra, hogy a Tejútrendszer szélei elkezdtek meggyűrődni. Most már viszont azt is tudják, mi okozza ezt a jelenséget.

Az okot az Európai Űrügynökség (ESA) csillagtérképező műholdja, a Gaia segítségével derítették ki

– ami pedig nem más, hogy a Tejútrendszer szép lassan összeütközik egy kisebb, szomszédos galaxissal.

Erre a konklúzióra úgy jutottak a fizikusok, hogy a torinói Nemzeti Asztrofizikai Intézetben a galaxisunk 12 millió óriáscsillagának a mozgását vizsgálták. Az adatokat az ESA említett Gaia teleszkópja szolgáltatta.

Az ezzel kapcsolatos tanulmányt hétfőn publikálták, és ennek végkövetkeztetése az, hogy a jelenséget egy a közelmúltban lezajlott vagy jelenleg is folyó, másik galaxissal történő ütközés produkálta.

Az eddigi feltételezések szerint a gyűrődést az okozhatta, hogy a Tejútrendszer belső lemeze úgy forog, mint egy megdőlt búgócsiga, és ez kelt fodrozódást a széleken. A mostani analízis azonban rámutatott, hogy valójában ennek a belső lemeznek a mozgása ehhez nem elég gyors.

Ezek után csak az a kérdés maradt hátra, hogy mely galaxissal ütközhetünk. A feltételezések szerint ez a Sagittarius elliptikus törpegalaxis. Azért éppen ez, mert már amúgy is rengeteg bizonyíték van arra, hogy a Tejútrendszer lassanként bekebelezi a Sagittariust.

(Kép: Wikipedia)


1 éves ROADSTER előfizetés + Renoir – A Festő és Modelljei kiállítás páros belépőjegy: 12 990 Ft
Válassz egyet a ROADSTER magazin szuper előfizetési ajánlatai közül!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
A “mexikói UFO-múmiák” DNS-ének 30 százaléka egy “ismeretlen fajtól” származik állítólag
A “mexikói UFO-múmiák” DNS-ének 30 százaléka egy “ismeretlen fajtól” származik állítólag
Bármit is jelentsen, hogy ismeretlen faj. Kiderült az is, hogy Neil deGrasse Tysonnak felajánlották, hogy személyesen vizsgálja meg a testeket – de ő ezt a lehetőséget visszautasította. Elmondjuk, hogy miért, és hogy ez miért jelentheti a mexikói UFO-múmia vita bizonyos fokú lezárását.
Felforgathatja a fizikát: Einstein gravitációját egyesíti egy új elmélet a kvantummechanikával
Felforgathatja a fizikát: Einstein gravitációját egyesíti egy új elmélet a kvantummechanikával
A fizika éppen két szimultán közölt tanulmánytól hangos, amelyek egy radikális elméletet közölnek. Az új elmélet következetesen egyesíti a gravitációt és a kvantummechanikát, miközben megőrzi Einstein klasszikus téridő-koncepcióját. Mindez rengeteg mindent helyretenne az Univerzumról alkotott képünkben, többek közt magyarázná a fekete lyukak legrejtélyesebb tulajdonságát is.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.