A földigiliszták felelősek a globális gabonatermés közel 7%-áért, beleértve a rizst, a búzát és a kukoricát, bár hatásuk kisebb a hüvelyesekre. Az olyan régiókban, mint a szubszaharai Afrika, ahol a talajban nincs tápanyag és kevés a műtrágya, a giliszták 10%-kal növelik a gabonatermelést. A gazdálkodók intenzív talajművelés csökkentésére való ösztönzése “gilisztabarát” környezetet teremthet, növelve a mezőgazdasági termelékenységet.

A giliszták számára a megfelelő élettér kialakítása azonban, különösen a kimerült trópusi talajokon, kihívásokat jelent a szegény gazdálkodók számára, akik nehezen engedhetik meg maguknak a gilisztapopuláció fellendítését szolgáló módszereket, például a nedvesség növelését vagy a szerves anyagok hozzáadását. Ez rávilágít egy jelentős kihívásra a giliszták potenciális előnyeinek a kiaknázásával kapcsolatban éppen azokon a területeken, ahol a legnagyobb szükség lenne rájuk.

A gerinctelen állatok terméshozamhoz való hozzájárulásáról szóló első világméretű felmérés szerint a giliszták évente több mint 140 millió tonna táplálékot adnak hozzá a globális élelmiszerkészlethez.

Csak a búza betakarítása esetén ez nagyjából annyi, mint egy szelet minden egyes kenyérben. A giliszták sokféle módon teszik termékenyebbé a talajt: elhalt növényi anyagokkal táplálkozva sokkal gyorsabban bocsátják ki a tápanyagokat, mint a talajmikrobák önmagukban, sőt javítják a talaj fizikai szerkezetét is. Mindez lehetővé teszi az esővíz beszívódását, valamint a gyökerek könnyebb növekedését.

Steven Fonte, a Colorado Állami Egyetem talaj- és agroökoszisztéma-ökológusa és munkatársai a földigiliszták előfordulásának globális atlaszát a mezőgazdasági betakarítások térképeivel kombinálták annak kiszámításához, hogy ezek az élőlények mennyivel növelik az élelmiszertermelést világszerte. A korábbi becsléseket is figyelembe vették a növények termelékenységének javítására vonatkozóan.

A csapat megállapította, hogy a földigiliszták felelősek a globális gabonatermés, például a rizs, a búza és a kukorica betakarításának közel 7%-áért. A hozzájárulás kisebb – körülbelül 2% – a hüvelyesek, köztük a szójabab és a lencse esetében, mivel ezek a növények képesek együttműködni a mikrobákkal, hogy saját nitrogént állítsanak elő, és ezért kevésbé függenek a gilisztáktól.

A globális dél számos részén ez az előny még nagyobb. A szubszaharai Afrikában például, ahol sok talajban kimerültek a tápanyagok, és kevés a műtrágya, a giliszták 10%-kal növelik a gabonatermelést. Fonte azonban arra figyelmeztet, hogy további munkára van szükség a régió becslése kapcsán, mivel a giliszta-atlasz alapjául szolgáló tanulmányok többsége északi, mérsékelt égövi országokból származott.

Fonte azt is reméli, hogy a tanulmány arra ösztönzi a döntéshozókat és a földgazdálkodókat, hogy alaposabban vizsgálják meg a talajban élő gerinctelenek és mikrobák szerepét. Az egyik módja annak, hogy a gazdálkodók a földjüket a giliszták számára barátságosabbá tudják tenni, ha kevesebbet szántanak. Mint a kutató nyilatkozott:

"Nem reagálnak túl jól, ha a traktorok kettévágják őket. A közhiedelemmel ellentétben ekkor nem kapunk két gilisztát."

A giliszták tenyésztése azonban sok kihívást jelent – jegyzi meg Jan Willem Van Groenigen, a Wageningeni Egyetem és Kutatóintézet talajkutatója, aki nem vett részt az új kutatásban. A trópusokon például, ahol a talaj gyakran kimerült, előfordulhat, hogy a szegény gazdálkodók egyszerűen nem engedhetik meg maguknak a gilisztapopuláció fellendítésének ismert módjait, például a nedvesség növelését vagy a szerves anyagok hozzáadását. Mint Van Groenigen mondja:

"A földigiliszták valószínűleg azokban a rendszerekben fejtik ki a legnagyobb potenciális jótékony hatásukat, ahol a legkisebb valószínűséggel fordulnak elő. Ez óriási kihívás."

(Kép: Pixabay/Natfot)