Merthogy például 1996-ban a NASA egyik munkatársa alaposan ráfaragott erre, amikor is egy meteorit darabkán talált mikroszövet-szerkezetet Földön kívüli életként azonosított, ám további vizsgálódások során kiderült, hogy az valójában nem tartalmaz biológiai lenyomatot. 

Egy mostani, a Royal Society B. szaklapban publikált tanulmányban ezért egy szakértői csoport tovább boncolgatta a kérdést, miszerint hogyan szerveződhetnek mégis mikrobák nélkül mikrofosszíliákra-emlékeztető maradványok; kutatásuk sokakban további kételyeket ébreszthet a különleges leletekkel kapcsolatban, ugyanakkor mégis hasznos, mert a valódi maradványokra irányítja a kutatók figyelmét. Így a jövőben biztosabb alapjaik lehetnek az élet kutatásához.

A Tudományos és Köznyelvi Szavak Magyar Értelmező Szótára szerint a mikrobák apró-, egysejtű élőlények, egyben a legkisebb élő szervezetek, melyek csak mikroszkóp alatt láthatóak. Ha a geológusoknak szerencséjük van, mint ahogy arra már volt példa, időnként évmilliós képviselőiket is felfedezhetik, amik szinte teljesen érintetlenül kiállták az idő próbáját.

A mikrofosszíliák a Biológiai kislexikon meghatározása alapján olyan megkövesedett ősmaradványok (fosszília), melyek méretüknél fogva csak mikroszkóp alatt tanulmányozhatók. Ide soroljuk a baktériumokat, egysejtűeket és kovamoszatokat, továbbá bonyolultabb soksejtű szervezetek egyes részeit, mint például a virágporszemeket (pollenek) és az állatok vázának töredékeit. A mikrofosszíliák azon kőzetek értékelésében fontosak, melyek esetében csak kevés minta áll rendelkezésre.  Míg az álfosszíliák, idegen szóval pseudofossilok jól látható, kőzetes lerakódások, melyek beágyazódhatnak a kőzetmaradványok repedéseibe.

Ezek külsőre ugyan hasonlítanak a mikrobákhoz, de valójában nem azok.

Hogy szembetűnőbb különbségeket találjanak ál- és valódi fosszíliák között,a kutatók méret, struktúra és kémiai összetétel szerinti összehasonlítást végeztek, melynek során többek között lúgos kémhatású területeken, például tavakban, illetve megkövült, de jó állapotban fennmaradt szervezetekben kutattak maradványokat. Ezen kívül megpróbáltak (mikrobák felhasználása nélkül) előállítani mikrofosszíliákra-hajazó objektumokat, majd eredményeiket összevetették pár ősinek vélt lelettel.

Időnként a kőzetek hajszálrepedések formájában őrzik a mikrofosszíliákat, míg másutt csak egy apró lyukból következtethetnek a fosszília helyére, miután a szerves anyag kicsapódott a kőzetből. Néha pedig grafitban találnak biológiai mintát, akárcsak legutóbb, amikor kutatók több mint négymilliárd éves fosszíliákra bukkantak Kanadában.

Mivel a természetben stabil formában a szén kétfajta izotópja fordul elő, így ezeket keresték a grafitban. Az élőlények az úgynevezett 12C izotópot őrzik, amely haláluk és lebomlásuk után is megmarad. Magyarán, ha egy ősi mintában túlnyomórészt 12C izotóp található, akkor az életre utaló jelnek tekinthető.

Sean McMahon, a Royal Society B. munkatársa, a kutatás társszerzője úgynevezett "chemical gardening" eljárással létrehozott egy külső savas közeget, melyet egy membrán belsejébe zárt, erősen lúgos karbonát- vagy szilikát-oldatba ültetett. Ahogy az anyagokat lassan egymásba engedte, az újonnan keletkező anyag mintázata egyre inkább felvette a mikrobák lenyomatát. Az alábbi videót ugyan nem McMahon készítette, de ha megnézzük, rögtön világossá válik számunkra, mire gondolt:

A látszat néha csal

Ahhoz tehát, hogy bizonyos fosszíliákat az élet jeleként értelmezzünk, előbb jóval több bizonyítékot kell találnunk puszta megjelenési formájuknál. A megállapításban segíthet a nagy látómezejű mikroszkóp, a kémiai analízis és a lelőhely alaposabb vizsgálata. McMahon hozzátette, hogy bár az említett kanadai fosszília mindenképp nagy felfedezésnek számít, ezzel kapcsolatban jelenleg is folyamatos viták zajlanak,

egyes szakértők szerint ugyanis nem konkrét életformáról van szó, hanem inkább az ősi tengerfenék összetételének és a vízbe szivároghatott különféle anyagok kémiai reakciójáról.

Lényeg a lényeg, rengeteg még a megválaszolásra váró kérdés, ezért messzemenő következtetéseket kár levonni. Mindenesetre ebből a szemszögből nézve már nem is annyira egyértelmű, mennyit tudunk valójában a földi élet keletkezéséről.

(Cikkünk Alexander Brasier geológus értekezése alapján készült. Fotó: NASA, Pixabay)