Jane Hilliard története olyan, mint egy városi legenda: a fiatal, az eset idején 19 éves nő 1980. december 20-án Minnesota állam vidéki részén autóbalesetet szenvedett, mikor is a szülei otthonába tartott. A kocsi kicsúszott az útról a White Earth rezervátum szélén, és elakadt a hóban. Fagyos idő volt, jeges szél dühöngött, és mínusz 30 Celsius-fokig süllyedt a hőmérő higanyszála. A nő teljes felszerelése a hideg ellen egy westerncsizma volt, a kabátja és egy pár ujjatlan kesztyű – így indult el egy barátnője háza felé. 3 kilométert meg is tett az ítéletidőben, majd az ajtótól 4,5 méter távolságra összeesett.
A lány testét a barátnője édesapja találta meg másnap reggel 7 körül, és a lány eddigre annyira megfagyott, hogy a férfi csak átlósan tudta befektetni a kocsijának a hátsó ülésére, majd elhajtott vele a kórházba. A kórházban aztán nem tudták megszúrni injekciós tűvel, mert a bőre ehhez túl kemény volt, és az alacsony hőmérsékletét a hőmérő nem is érzékelte – ez utóbbi szerkezet egyébként a normál testhő alatt 10 fokig tudott mérni. Ezeken felül a nő arca hamuszínre váltott, a szemgolyója keményre fagyott, és nem reagált a fényre. A kezelőorvos szerint a nő teste olyan volt, mint egy darab hús, amit most vettek elő a fagyasztóból.
A nőt ezt követően elektromos fűtőbetétekkel bugyolálták körbe, és szép lassan elkezdett kiolvadni, végül életre kelt. A kezelőorvos, dr. George Sather úgy nyilatkozott, hogy nem tudja megmagyarázni, a nő miért van életben, hiszen szó szerint csonttá fagyott. Az orvos ezt követően azt mondta, hogy csoda történt.
A történet fenti leírása nem a Reddit valamely méltán elfeledett bányajáratából, esetleg valamiféle „az igazságot felfedő” blogról származik, hanem a New York Times 1981. január 3-án megjelent számából. Ám a történet más nevesebb lapban is felbukkant, például a The Montreal Gazette-ben. Való igaz, hogy később a sztorit átvették a különböző pletykalapok, illetve ilyen-olyan, „misztikus” jelenségekre szakosodott folyóiratok, és ezek hozzá is tették a magukét, ám ez jellemzően némi vallásoskodó maszlag volt arról, hogy a lány csodálatos gyógyulása imáknak, esetleg egyenesen imaláncoknak köszönhető. (A sztori utóéletét a Snopes foglalta össze.)
Magyarán a történet valódi, kérdés, hogy beszélhetünk-e csodáról. Ezzel kapcsolatban megkerestük dr. Kovács Erzsébet aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvost, aki elmondta nekünk, hogy a hibernációt nem csak tolerálhatja egy fiatalabb szervezet (ne felejtsük, 19 éves lányról beszélünk), de ennek az orvosi alkalmazása is régóta ismert, és kiterjedten használják is. A nyitott, „álló szíven” végzett műtétek esetén, melyeket extrakorporális keringés (tehát a vérkeringést egy szerkezet, a szívmotor veszi át a műtét idejére) mellett vezényelnek le, a testet például 18 fokra hűtik le. Ám kórházi tapasztalat az is, hogy ha egy szívműtétet követően a szív újraindítása nem a várt módon történik, akkor jéggel kell lehűteni a szervezetet, hogy a szívet így tehermentesítsék.
A New York Times cikke beszámolt egyébként még arról is, hogy a lány szíve percenként 12-t vert, ami megfelel a fenti, orvosok által kontrollált hibernációnak is, ami miatt Jane az agykárosodást is megúszhatta. Más kérdés a periféria, tehát a bőr vagy a végtagok károsodása, és valóban, Jane a kórházban úgy nyilatkozott később, hogy lehet, elveszti pár ujját.
Összességében tehát nem történt csoda, legalábbis nem bármiféle misztikus értelemben, egyszerűen csak maga az emberi szervezet a csodálatos.
(A cikkhez használt kép mindössze illusztráció, forrása: Flickr/Michael Carian)