Hatalmas klasszikust dolgoztak fel – kicsit más formában

2025 / 12 / 24 / Bobák Zsófia
Hatalmas klasszikust dolgoztak fel – kicsit más formában
A robotok még nem állnak készen rá, hogy átvegyék az emberek helyét, de azért néhány feladatot rájuk lehet bízni – karácsonykor is.

Az Igazából szerelem (Love Actually) című filmet már 22 éve, 2003-ban mutatták be, és azóta klasszikussá nőtte ki magát, amit karácsonykor rendszeresen műsorra tűznek a televíziós csatornák nem csak az Egyesült Királyságban (ahol a filmet forgatták), hanem szerte a világban. A romantikus mozi egyik jól ismert jelenetét, amelyben Rowan Atkinson hosszasan csomagol egy ajándékot, most újrajátszották – ezúttal a színész helyett egy emberszerű robottal, és nyaklánc helyett egy kis robottal.

A videóban látható gépember a brit Humanoid vállalat nemrégen bemutatott humanoid robotja, a HMND 01 Alpha Bipedal, amit a cég általános felhasználású robotnak szán a legkülönfélébb munkák elvégzésére. A HMND 01 mesterséges intelligencia alapú rendszerével gyorsan tanul, és kommunikálni is tud a környezetével, de a felvételen az egyszerű feladatok elvégzése sem megy neki tökéletesen – hogy ez mennyire volt szándékos, vagyis a cég direkt így állította-e be a jelenetet a komikusabb hatás kedvéért vagy a robot valóban még csak gyakorolta a mozdulatokat és hibákat vétett (a leírásban a cég utal rá, hogy a robot “élőben” tanulta a csomagolást), azt nem lehet tudni, mindenesetre a robotgyártók az ünnepek tájékán előszeretettel mutatják be szórakoztatóbb formában, mire is képesek a robotjaik – és a végeredmény gyakran hagy kívánnivalót maga után.

2020-ban a norvég Halodi Robotics (ami azóta már 1X Technologies néven működik) bízta a humanoidjára, Eve-re a mézeskalácssütés feladatát, és ahogy látható, az a művelet sem sikerült tökéletesen, de az ilyen videók esetében a gyakori vágások nem teszik világossá, hogy mi is zajlott valójában a színfalak mögött.

Az egyik legismertebb robotikai cég, a Boston Dynamics is rendszeresen tesz közzé karácsonyi videókat, de ők egy kicsit más irányt képviseltek az elmúlt években: a bonyolultabb koreográfiák helyett az egyszerűségre törekedtek. 2024-ben egy hátraszaltózó ATLAS-Mikulással, idén egy poharat emelő ATLAS-szal és segítőjével, Spottal emlékeztek meg az ünnepekről – utóbbi annyira retróra sikerült, hogy még az 1983-as Karácsonyi történetből ismerős, híres Láb Lámpa modern verziója is felbukkan az asztalon.

(Fotó: Humanoid)

Kim Dzsongun nagymamájától Edison találmányáig - öt kevésbé ismert tény a karácsonyról A karácsony a szeretet ünnepe, de ugyanannyira a látványos díszeké, a költekezésé és a túlevésé is - ezzel kapcsolatban idézünk fel öt kevéssé ismert vagy talán régen elfeledett eseményt, amelyek egyes esetekben szó szerint más megvilágításba helyezték a karácsonyt annak idején.

A legmeghökkentőbb karácsonyi szokások, amikről még sosem hallottál Ha karácsony, akkor csillagszóró és bejgli? Miért nem inkább lángoló kecske és KFC-s sült csirke?


Valentin-napra ketten a MOJO-val. Páros ajánlat – kapcsolódjatok a zene hullámain!
Megérkezett az egerek új királya – kipróbáltuk a Logitech MX Master 4-et
Megérkezett az egerek új királya – kipróbáltuk a Logitech MX Master 4-et
A Logitech előállt az eddigi legkomolyabb eszközével, amit kreatív profiknak szántak. Az MX Master 4 nem egy egyszerű egér, hanem egy precíziós műszer, ami haptikus visszajelzéssel és okos funkciókkal teszi gördülékenyebbé a napodat. Kipróbáltuk, és nem gondoltuk volna, hogy egy egér ennyire megváltoztatja az életet.
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Megérkezett a Honor Magic8 szériája, hogy a Pro modell AI-vezérelt kamerájával és a Lite változat szinte elpusztíthatatlan, háromnapos üzemidőt garantáló kialakításával tegyen rendet az okostelefonok piacán.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.