Hatalmasat estek az okostelefon-eladások, csak egy cég örülhet

2022 / 10 / 20 / Pőcze Balázs
Hatalmasat estek az okostelefon-eladások, csak egy cég örülhet
Az előző év azonos időszakához képest 2022 harmadik negyedévében kilenc százalékkal kevesebb okostelefont értékesítettek világszerte. A Samsung ugyan megtartotta vezető pozícióját, de az Apple valószínűleg jobban örül a mostani eredményeknek.

A Canalys kutatócég beszámolója szerint a fogyasztók a bizonytalan gazdasági környezetben úgy döntöttek, hogy inkább elhalasztják a kütyüvásárlásokat is. Utoljára 2014 harmadik negyedévében esett ekkorát a piac, és a kutatók szerint a vásárlói óvatosság valószínűleg a következő fél évet is meghatározza majd. Míg egy éve körülbelül háromszázötvenmillió készüléket értékesítettek ilyenkor, addig az idei számok a háromszázmillióhoz állnak közelebb. Ezeknek a java, egészen pontosan a huszonkét százaléka Samsung gyártmány, de az Apple tavalyhoz képest három százalékpontot javított a teljesítményén, így tizennyolc százalékkal végzett a második helyen. Ezzel összhangban a kütyüiket összeszerelő tajvani TSMC is ötven százalékkal tudta növelni az árbevételét. A koreai és amerikai óriások mögött a Xiaomi, az OPPO és a vivo végeztek a gyártók rangsorában.

De az Apple sem örülhet felhőtlenül

A 9to5Mac-en arról írnak, hogy az iPhone 14-gyel visszatérő "Plus" sorozat, vagyis a belépő készülék nagyobb képernyőjű változata nem hozza a számokat. Pedig a vásárlók általában szeretik a méretes kijelzőket, különösen, ha azok mögött nem a Pro sorozat csúcstechnikája van, mint a Pro Max esetében, hanem szerényebb, ezáltal olcsóbb alkatrészek. Beszállítói források szerint most mégis le kellett, hogy állítsák a gyártást, amíg "újraértékelik a termék iránti keresletet".

Az okostelefonokéhoz hasonló a helyzet számítógép-fronton is: míg a Lenovo, a HP, a Dell és az ASUS is veszít a piaci részesedéséből, az Apple nagyot lépett előre. Az IDC elemzése szerint a teljes piac tizenöt százalékot csökkent, nyolcvanhétmillióról hetvennégymillió darabra, de az Apple számítógépeinek, a Macinstosh-oknak az eladásai negyven százalékot nőttek a tavalyi harmadik negyedévhez képest.

Míg a mobiloknál egyre határozottabban érezni, hogy a kategória fejlődése lelassult, és csökkennek a különbségek az évente egymást követő modellek között, addig az úgynevezett ARM-alapokon működő, energiahatékonyságban és teljesítményben is sokat fejlődő, akár fél napon át működő hordozható gépek legalább képesek érezhető változást hozni a vásárlók életébe. És az eladások még így is csökkentek.

(Fotó: Unsplash/Age Barros)


A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék
A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék

A karácsonyi ajándékozás az egyik legnehezebb műfaj. Na nem azért, mert ne lenne miből választani… épp ellenkezőleg! Sok a lehetőség, közben sok az elvárás, mégis valahogy eltűnik a lényeg, mégpedig az, hogy a figyelmünket adjuk. Karácsony előtt mindig ugyanaz a kérdés kering a fejemben: vajon mit adjak annak, akinek tényleg szeretném megmutatni, hogy mennyire fontos nekem?

Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Pontosan erre az időszakra készült: magabiztos, kényelmes és kortalan darabokkal, amelyek egyszerre működnek a hétköznapokban és az elegánsabb alkalmakon is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.