Az Europa évtizedek óta kiemelt szereplője a bolygókutatásnak, mert a szakértők szerint vastag jégrétege alatt egy hatalmas, globális óceán húzódhat. A feltételezések alapján ebben a sós vizű rétegben jelen lehetnek azok az összetevők – köztük a víz és bizonyos szerves molekulák –, amelyek az élet kialakulásához is szükségesek lehetnek.
Éppen ezért vált különösen izgalmassá az a korábbi elképzelés, amely szerint az Europa felszínének repedésein időnként vízpára törhet ki a világűrbe. Az ilyen kitörések létezése azért lenne rendkívül fontos, mert lehetőséget adhatna arra, hogy a kutatók közvetlenül vizsgálják a hold felszín alatti óceánjának anyagát anélkül, hogy át kellene fúrniuk a több kilométer vastag jégréteget.
A Hubble űrtávcső megfigyelései alapján a szakemberek 2014-ben úgy vélték, sikerült nyomát találniuk ezeknek a vízpárafelhőknek. Most azonban ugyanennek a kutatócsoportnak több tagja újra átvizsgálta a Hubble több mint 14 évnyi adatát, és arra jutottak az Astronomy & Astrophysics folyóiratban publikált tanulmányban, hogy a korábbi eredmények jóval bizonytalanabbak lehetnek, mint azt eredetileg gondolták.
A vizsgálat során a kutatók a Hubble STIS nevű műszerének méréseit elemezték, különösen az úgynevezett Lyman-alfa sugárzást, amely a hidrogénatomokhoz kapcsolódó ultraibolya jelenség. A probléma egyik fő oka az volt, hogy a megfigyelések a Hubble technikai teljesítőképességének határát súrolták. A kutatók szerint már az is befolyásolhatta az eredményeket, ha az Europa helyzete a felvételeken néhány pixellel eltért az ideális pozíciótól. Ez pedig könnyen olyan jeleket eredményezhetett, amelyeket korábban vízpárakitörésként értelmeztek.
Kurt Retherford, a Southwest Research Institute kutatója szerint ma már nem olyan erős a bizonyíték a kitörések létezése mellett, mint ahogyan azt egy évtizede gondolták. A szakember maga is részt vett a 2014-es kutatásban, így az új eredmények lényegében a korábbi következtetések felülvizsgálatát jelentik. A kutatócsoport vezetője, Lorenz Roth szerint pedig
az eredeti elemzés még 99,9 százalékos bizonyosságot sugallt, az újraértékelés után azonban ez a szint 90 százalék alá csökkent. Tudományos szempontból ez már nem számít elég erős bizonyítéknak ahhoz, hogy biztosan kijelentsék a vízpárakitörések létezését.
Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az elképzelés végleg megdőlt volna. A Naprendszerben több hasonló jelenséget is megfigyeltek már: a Szaturnusz Enceladus nevű holdján például egyértelműen sikerült vízpárakitöréseket azonosítani, míg a Jupiter Io nevű holdja kén-dioxidot lövell ki folyamatos vulkáni aktivitása során.
Akárhogy is, az Europa továbbra is az egyik legérdekesebb égitest marad a Naprendszerben, különösen azért, mert a felszín alatti óceán létezését számos megfigyelés továbbra is valószínűsíti. A kérdés most az, hogy ez az óceán kapcsolatban áll-e a felszínnel, és valóban kijuthat-e belőle anyag a világűrbe. A következő nagy lépést a NASA Europa Clipper küldetése jelentheti, amely a tervek szerint 2030-ban érkezik meg a Jupiter rendszerébe, hogy részletes mérésekkel próbáljon meg választ adni arra, hogy valóban léteznek-e az Europa rejtélyes vízkitörései, és milyen körülmények uralkodnak a hold jégpáncélja alatt.
(Forrás: Space.com, fotó: NASA/JPL-Caltech/SwRI/MSSS)
Ez is érdekelhet:
Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben