Mikor Adolf Hitler fejében megfogalmazódott a Lebensraum vagyis élettér növelése érdekében indított területszerző akciók ötlete, mely később visszavonhatatlanul a második világháborúhoz vezetett, jó diktátorhoz méltóan teljes győzelemre szeretett volna berendezkedni. Még nem felejtette el, ahogy az első világháborúban egy kórházban fekve, a mustárgáz támadásból lábadozva kellett megtudnia, hogy Németország megadja magát és elveszti a háborút. A hír akkor sokkolta Hitlert, pedig lehetett rá számítani: miután Anglia blokád alá vette a német tengeri ellátási útvonalakat, a kiéhezett lakosság már az utcán heverő döglött lovakból szeletelte az ebédjét, csontsovány gyerekcsapatok koldultak mindenfelé, a kórházakban a halálozások 10%-áért az alultápláltság felelt, felütötte fejét a dizantéria, egyszóval (persze emellett több ok, nem utolsósorban az osztrákok fegyverletétele vagy a közeledő amerikai hadsereg fenyegetése miatt) az éhség kényszerítette térdre az országot.

A Harmadik Birodalom nem engedhette meg magának, hogy olyan kicsinységek miatt dőljön romba, mint pár (millió) korgó gyomor. A Négyéves Terv, melyet a háborúra való felkészülés 1936-tól 1940-ig tartó időszakában terveztek megvalósítani, éppen ezért az ellátmány felhalmozását célozta.

Az ezt körvonalazó memorandumban Hitler ugyan elsősorban a nyersanyagokat, fémeket, vasat, szintetikus gumit vagy iparilag előállított zsírokat emeli ki, nem tér ki név szerint főszereplőnkre, a margarinra, de a jelentéktelennek tűnő élelmiszer mégis nagyobb szerepet kapott az elkövetkező időszakban, mint sejteni lehetett volna.

Mikor a holland Margarine Unie és a brit Lever Brothers (a későbbi Unilevert alkotó két cég) elkezdték bálnaolaj hozzáadásával még pikánsabbá tenni a margarinjukat (persze az olcsósága miatt) a bálnazsír hirtelen még inkább a háborús törekvések fókuszába került.

Használták a fegyverek zsírozásához, a nitroglicerin előállításához, és most már az éhezés elleni harcban is partnerré vált, olyannyira, hogy Nagy-Britanniában nemzetvédelmi árucikké nyilvánították. Az angolok és németek együttesen a globális készletek 83%-át vásárolták fel.

Akkoriban a Greenpeace-es aktivisták még nem zavarták a békés bálnavadászokat agresszív akcióikkal, a semleges Antarktiszi vizeken bárki vadászhatott, de elsősorban a képzett norvégoké volt az elsőbbség. Hogy a német világhódító tervek ne a bálnazsíron csússzanak félre, az akkori államfő, Helmuth Wohlthat megbízta Herman Göringet a Maud királyné földjére indított expedíció szervezésével. A cél, a terület feltérképezésén kívül, az akkor még szabad prédának számító Antarktisz német fennhatóság alá vonása, Új-Svábia megalapítása és a bálnamargarin hozzávalóinak beszerzése volt. Így Göring, aki a Négyéves Terv megvalósítását is felügyelte, két legyet üthetett egy csapásra. A tudósokból, katonákból, vadászokból összeállított csapat Alfred Ritscher vezetésével, két Lufthansa géppel a Schwabenland fedélzetén ki is futott 1938 decemberében. A hajó sötétjében és hűvösében eltöltött karácsonyba Hitler beszédének kötelező hallgatásával csempésztek egy kis ünnepi melegséget, majd megérkezésükkor megkezdték a Déli-sark feltérképezését.

Számítások szerint mintegy 16%-kal növelték az ember által felfedezett területek nagyságát, azonban a hódítással elkéstek, Norvégia 1939. január 14-én hivatalosan, királyi rendelet által benyújtotta igényét a régióra. Így a németek már csak jelképes gesztusként dobták le több ezernyi, szvasztikával díszített alumínium jelölőnyilaikat, melyek Új-Svábiát voltak hivatottak behatárolni.

Neu-Schwabenland csak a német térképeken volt fellelhető egy ideig, hivatalosan egyetlen másik ország sem ismerte el létezését. Az expedíció nem volt azonban teljesen sikertelen, hazafelé még mellékesen felfedezték a Közép-Atlanti hátságot is: a tengerfenék vizsgálatakor szeizmikus aktivitást észleltek, melyről később kiderült, hogy a hátság területén található tektonikai lemezek szétválásának és az alóluk előbukkanó magmának köszönhetőek.

Hogy a margarin ellátmánnyal végül mi történt, arról már nem szól a mese, de az biztos, hogy a második világháború és a Harmadik Birodalom bukása végül nem a vajpótlón múlt. A margarin pedig, túlélve diktátorokat, világégéseket és transz-zsírsav rendeleteket, továbbra is mindennapi kenyerünk része, még ha ma már nem is bálnából készül.

Ez a cikk eredetileg 2019.12.09-én jelent meg a Rakétán.

(Forrás: History.com, Fotó: Needpix, Wikimedia Commons, Flickr/powerhouse_museum, Flickr/jbcurio)