Tűz jöjj velem: mi az a FIRE?

A FIRE becsapós mozaikszó, amely egybevonva jelent valójában két törekvést: Financial Independence (anyagi függetlenség), Retire Early (korai nyugdíjba vonulás). A mozgalomban részt vevők célja nagy általánosságban, hogy legyen annyi megtakarításuk, hogy a hagyományos nyugdíjkorhatár elérése előtt jóval hamarabb megengedhessék maguknak, hogy ne kelljen dolgozniuk (ha nincs kedvük). Mindehhez elsősorban radikális spórolásra van szükség, amely akár a bevétel 70 százalékát is elérheti.

Maga az ötlet egyébként több pénzügyi guru 1992-ben írt, Your Money or Your Life című könyvéből származik. A FIRE a könyv lényegének a summája, amit így lehetne megfogalmazni: egymás mellé kell helyezni a kiadásokat, a munkában eltöltött időt, valamint az emberi életet. Magyarán a FIRE lefordítja azt, hogy mit jelent egy-egy vásárlás: nem azt hogy valaki pénzt költ, mivel a pénz csak egy közvetítő eszköz, hanem hogy mennyi munkaidejébe került az illetőnek az adott dolgot megszereznie.

Hogyan működik elviekben?

A FIRE mögötti elképzelés pofonegyszerű (aztán ezt is inkább könnyebb mondani, mint csinálni): a cél annyi megtakarítás felhalmozása, ami durván az éves kiadások harmincszorosának felel meg. Ezt az összeget aztán be kell fektetni, és az összegből évi 3-4 százalékot lehet felhasználni ahhoz, hogy a pénzünk elviekben a végtelenségig kitartson. Ez persze az alapeset, amin változtathat, ha komolyabb lekötéssel rendelkezünk, de a dolog (némi kiegészítéssel) akár úgy is működhet, ha ennél kevesebből gazdálkodhatunk csak. Az mindenesetre biztos, hogy ha csak nem extrém nagyságú megtakarításról beszélünk, elég komolyan kell vennünk a pénzügyi felelősségünket, és minden kiadást és befektetés-újrastrukturálást alaposan meg kell fontolnunk. (Ez pedig az első olyan lecke, amit mindenkinek érdemes megfogadnia függetlenül attól, hogy maga is követné-e a FIRE-t, vagy sem.)

A FIRE-nek több típusa is létezik, ami az illető életstílusából és megtakarításának a nagyságából következik:

Fat FIRE: Ebben az esetben abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy komoly megtakarítással rendelkezünk, aminek köszönhetően virgoncabb életminőséget engedhetünk meg magunknak a korai visszavonulásunk után. Ez a „volt egy startupunk, ami eléggé bejött” típus.

Lean FIRE: Nem kell dolgoznunk, de nagyon észnél kell lennünk, hogy mire költünk. Mivel amúgy is azért juthattunk el a korai nyugdíjig ebben a típusban, mert spóroltunk, mint a skót a régi viccekben, ezért lényegében csak fenn kell tartanunk továbbra is minimalista életstílusunk. Ez nagyjából a nyugati alkalmazotti létra alsó harmada FIRE.

Barista FIRE: A tipikus 9-5-ig (vagy 8-4-ig) tartó alkalmazotti világnak búcsút mondtunk ugyan, de kénytelenek vagyunk továbbra is kisebb munkákat, részállásokat elvállalni, hogy ki ne fussunk a pénzünkből. (Ez talán a hazai irodista FIRE.)

Coast FIRE: Ez a típus is dolgozik még valamicskét, de a Barista FIRE-rel ellentétben erre nincs rászorulva. Tehát elég megtakarítása van, csak mondjuk önkéntes tűzoltó hétvégente, vagy mentősofőr 4 órás műszakban, mert gyerekként mindig erre vágyott.

A szükséges lépések

Először is tehát meg kell szereznünk a szükséges összeget! Ennek első módja a kiadásaink csökkentése, ami két módon is segíti, hogy minél korábban jussunk el az anyagi függetlenség azon fokára, ahol kijelenthetjük, hogy többé nem kell dolgoznunk. Mivel Magyarországon a dolgozói szegénység (vagyis az alapkiadásokra sem jut a fizetésből, nem hogy megtakarításra) nem egy sosem látott dolog, ezért lássuk az amerikai példát! Elviekben amúgy egyformán működik a dolog bármely országban, tehát minél kevesebből élünk, annál kevesebbet kell félretennünk, hogy ezt az életet munka nélkül is fent tudjuk tartani. Például ha 100 dollárral farag le valaki a havi költéseiből (ez mai árfolyamon kábé 30 000 forint), az 30 000 dollárral (ez nagyjából 9 000 000 forint) csökkenti az összeget, amely az anyagi függetlenség eléréséhez szükséges. Havi 1000 dollár (ez 300 000 forint) megspórolása esetén pedig már 300 000 dollárral (90 000 000 millió forinttal) kell kevesebbet felhalmoznunk. Ráadásul amit megspórolunk, az mehet is a kis személyes „nyugdíjalapunkba”, tehát még gyorsabban lesz meg a „végre felmondhatok takarékszámlánk”.

Ha megvan az összegünk, akkor ezt már csak be kell fektetnünk. Tipikus lekötésekkel a pénzünk éves szinten átlag 2 százalékot kamatozik, ami nem túl sok sajnos. Azonban egy megfelelően diverzifikált indexkövető befektetési alappal 20 év alatt eljuthatunk az éves 8 százalékos hozamig. Amennyiben pedig a tartalékunk 4 százalékát vesszük fel (ez a 4 százalékos szabály, ami egyesek szerint inkább 3,5 vagy csak 3 százalékot jelent), akkor a pénzünk a végtelenségig ki fog tartani. Persze továbbra is csak Amerikában, és ott is elviekben.

Ha ez ilyen egyszerű, miért nem csinálja ezt mindenki?

Először is mert nem ilyen egyszerű. Az anyagiak nagyon alapos tervezésére, nem kevés pénzügyi ismeretre, valamint egy jó adag önmegtartóztatásra van szükségünk. A FIRE kritikusai szerint ráadásul elég komoly bevételre van szükségünk. Magyarországon, mint a fenti példákon látható, sokaknak ilyen mértékű megtakarítás csak álom, és nem azért, mert képtelenek lemondani a reggeli szójatejes lattéjukról, hanem mert választaniuk kell így is, két állás mellett is, hogy melyik számlájukat fizessék be.

Erre a nagy összegre pedig már csak azért is szükség van, mert hiába veszünk vissza az életminőségünkből, de korai visszavonulásban gondolkozunk (ami Magyarországon azt jelenti, hogy nem lesz, vagy csak egészen minimális lesz az állami nyugdíjunk), miközben az inflációt is kompenzálnunk kell a megtakarításunkkal. Arról nem is szólva, hogy egy gazdasági válság esetén (amilyen legutóbb 2008-ban volt, és semmi garancia arra, hogy a járvány nyomán nem alakul ki ismét egy) könnyen megüthetjük a bokánkat. Igaz az is, hogy legalább lesz valamennyi megtakarításunk.

Mit tanulhatunk a FIRE-ből?

A FIRE mozgalom az átlagember, és a kicsit is jobb helyzetben (tehát valamilyen mértékben megtakarításra képes) lévő magyar állampolgár számára sem tanulságok nélküli függetlenül attól, hogy mennyire törekszik valaki a korai nyugdíjba vonulásra. Az első lecke tehát a korábban már említett pénzügyi felelősségünk és lehetőségeink felismerése. A második a megtakarítás fontossága (ez persze tényleg csak akkor, ha van egyáltalán miből). Ez azért is jó dolog, mert visszaadja az ember kezébe a financiális kontrollt, vagy annak legalább egy részét. Ugyanis nem mi határozzuk meg a gazdaság aktuális állapotát, sem pedig a pénzügyi környezetünket, ám azt igen (bizonyos mértékig és a lehetőségeinket figyelembe véve), hogy mennyit költünk és mennyit teszünk félre. Alapesetben ha a bevételünk 1 százalékát tesszük félre, akkor 99 év alatt válthatunk ki egy munkaévet. Ha 25 százalékot, akkor három év alatt. Ha pedig a teljes bevételünk felét, akkor értelemszerűen egy év alatt két évre elegendő pénzt keresünk meg. Amennyiben pedig ezt a pénzt befektetjük, akkor olyan két évtized alatt a pénz kezd el dolgozni helyettünk, ha tartjuk a 4 százalékos szabályt. Habár olyan minden szempontból vett stabil környezet, ahol ez igaz, talán már Amerikában sincs (nálunk meg természetesen még annyira sem, elég felidézni a magán nyugdíjkasszák esetét), ugyanakkor ha valamire a mostani járvány megtaníthatott minket, az az, hogy némi tartalékot képezni sosem butaság.

Nem árt azt sem felmérni, hogy mire van szükségünk igazán, és mire nincs, és visszafogni a kiadásainkat. A legnagyobb tanulsága ennek a mozgalomnak ugyanis (ahogy arról elsőként esett szó), hogy a vásárlásunk nem pénzbe kerül, hanem az időnkbe, végső soron: az életünk egy részébe. Abba az időbe, amit az irodában görnyedve töltünk, vagy pakolással egy raktárban. Amennyiben ugyanis munkabérből élünk, úgy valójában végső soron mindenért a Földön töltött, limitált időnkkel fizetünk, amit – ki tudja – talán hasznosabban is elüthetnénk.

(Kép: Pixabay)