Hogyan született a védőoltás? 2020 / 06 / 05 / Justin Viktor

A hivatalosan elfogadott első mesterséges immunizálás Edward Jenner angol sebész nevéhez fűződik, aki nem a feltalálója, csak az elterjesztője a himlőoltásnak. Ez volt az első védőoltás a világon. Jenner korában a himlő Nagy-Britannia lakosságának 20 százalékát megölte, és 1768-ban kollégája és barátja, John Fewster angol orvos volt az, aki megfigyelte, hogy a tehénhimlővel (variolae vaccinae) fertőzött fejőnők és tehenészek nem betegednek meg a feketehimlőtől. A vakcina kifejezés (vaccination), a tehén latin nevéből (vacca) származik. Fewster nem igazán tudta mitől működik olyan jól a módszer, mert még nem voltak megfelelő eszközök a Poxvirus variolae vírus felismeréséhez, de az ő nyomán többen is belevágtak a dologba. Az oltási eljárás sikeres volt, azonban csak Jenner 1796 május 4-én elkezdett munkája nyomán értették meg a módszertan jelentőségét, és terjedt el az alkalmazása. Az utolsó fekete himlő járvány 1972-ben volt, az azóta megszűnt Jugoszláviában, ahová egy Mekkából hazatérő zarándok-tanító hurcolta be a kórt. (Kép: Pxfuel)
Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy jól érezzük magunkat és minden téren a maximumot tudjuk nyújtani. Ebben segíthet a NIVEA MEN Real Madrid tematikájú termékcsaládja.
Ha mindened az utazás, akkor már most vésd be ezeket a napokat magadnak!
Ha mindened az utazás, akkor már most vésd be ezeket a napokat magadnak!
Bár a reggeli jégkaparás még most is benne van a pakliban, ideje elfelejteni a téli letargiát. A kanapé helyett februárban a Hungexpo lesz a bázisod, ahol egyszerre pörög fel a 48. Utazás+ kiállítás és a 34. Budapest Boat Show. Ez nem egy sima unalmas expó: ezekben a napokban, február 19-22-ig eldöntheted, hogy idén egy hajón, egy lakóautóban vagy egy egyiptomi homokos parton akarod-e élni az életet.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.